Kitárulkozás a Szabad Színpadon

Színpad

 Láng Annamária Made in Chinája. "Kis" darabokat várnak

A szervezők meggyőződése, hogy mind a vidéki színházi műhelyekben, mind a fővárosi művészek körében sok olyan értékes, igényes önálló est, két-három szereplős színházi produkció, önálló est, monodráma, pódiumelőadás, kamara táncszínházi mű létezik, amely nem kap kellő szakmai nyilvánosságot. A Szabad Színpad 2009 fesztivál keretében a Komédium ezen értékek felmutatására kívánja megadni a lehetőséget.

 
Kizárólag hivatásos alkotóművészek, színészek, táncműhelyek, csoportok jelentkezését várják, akik a Komédium Színház színpadi és technikai körülményei között be tudják mutatni a produkciót. A színháznak két tere van: a nagyjából 80 fő befogadására alkalmas színházterem, illetve az 50 fő nézőt leültetni képes kávézó, ahol kávéházi pódium áll rendelkezésre, megfelelő hang és fénytechnikával.
 
Nevezni lehet levélben, külön nevezési lap nélkül. A nevezésben a produkció címe, hossza, az alkotók névsora, megvalósítási igények, stb. kell hogy szerepeljen. A színház közönség zsűrit kér fel a produkciók értékelésére, és a vándordíjak odaítélésére. Miután várhatóan több produkció kíván megjelenni, mint amennyi este rendelkezésre áll, a jelentkezők között műfajonként sorshúzással döntenek.
 
A színház a bemutatkozási lehetőséget adja, és azt, hogy a szakmai nyilvánosságot biztosítja a produkciók számára, reklámhordozókon, műsorújságokban teszi közzé a programot, meghívókat küld, és technikailag segíti, felügyeli az előadásokat. A produkciókért fellépti díjat nem fizet. A bevétel 75 százalékával a fellépők gazdálkodnak. A fesztivál produkcióira a belépőjegy ára egységesen 2000 Ft.
 
A sorshúzás után a benevezett produkcióknak 20000 Ft + Áfa nevezési díjat kell fizetniük, mellyel hozzájárul a reklám, propaganda költségekhez, illetve minimális biztosíték arra, hogy az előadás megvalósuljon.
 
2009. május hónapban 15 estén át tart a fesztivál, június első napjaiban kerül sor az eredményhirdetésre, illetve a gálára, melyre a legjobb produkciók kapnak újbóli meghívást.
 
A Komédium Színház az általa bemutathatónak tartott előadásokat a 2009/2010-es évadban játszani kívánja.
 
Nevezési határidő: 2009. február 25.
 
A fesztivál programjának összeállítására, a sorsolásra és a fellépők értesítésére határidő: 2009. március 10.
 
A nevezéseket a Komédium Színház címére várják: 1054 Budapest, Tüköry u. 5.