| A legtöbb díjjal jutalmazott produkcióra egyszerűen be sem fértem, és nem csak én. Az okok a válogatással magyarázhatók, Csengery Adrienn döntésével. A versenyprogramban a kamaraprodukciók és a nagyszínházi előadások aránya eltolódott a kamaraprodukciók irányába, ez eredményezte azt, hogy kétezerrel kevesebb jegyet bocsátottak ki, de ez híven tükrözi a mai színházi állapotokat is. A merészebb előadások főleg a kamaratermekben születnek, így akár az önálló színházépület nélküli társulatok is nyerhetnek, jelmez nélkül, díszlet nélkül, kis pénzből. |
 |
| A színházban mi fontosabb? A látvány? Az ötlet? A néző? Az önkifejezés? A négy pécsi fesztiválon már végigposztolt szinte a teljes magyar színházi szakma, megállapítható, a rendezők uralkodnak a magyar színházban. Egy-egy rendező színházteremtő erővel bír, vannak nagy színészegyéniségek, de ritkán építenek rájuk előadást. Idén a Siráj a közönség zsűri és a szakma elismerését is elnyerte. Viszont a zsűrin és a szakmán kívül nem is láthatta senki, mert kicsi a terem. |
 |
| A versenyprogramon túl a POSZT-tal egyidőben zajló Könyvhét is napi programokat kínált. A Széchenyi téren és a Színház téren lévő kipakolás között óriási különbség volt. A Széchenyi tér hőségben a legalkalmatlanabb rendezvényre, ráadásul a könyvheti listás könyveknek csak egy részét lehetett megvásárolni, igaz, a napközben szóló tucz-tucz zene után programokat bőven kínáltak, csak hát sokszor kinek? Esőben nem működik a szabadtéri program, hőségben szintén nem, hiába a sátorponyva a fejek felett. Így fordulhatott elő az, hogy nem egy közismert, rangos írónk fellépését negyed-ötödmagammal néztem, a téren mászkált még húszan, és a sátrak mögötti eladók pilledtek. Későbbi kezdéssel, intenzívebb, hozzáértőbb műsorvezetéssel fontos programmá válhatna a nagy kipakolás. |
 |
| Az egész POSZT, úgy tűnik beállt egy rendbe, működik, már nem növekedő fázisban van, stagnál. A nagy számú Off programból amelyen én is előfordultam többnyire csak fél házzal találkoztam. Nem volt elégséges a sajtó? Bár ez csak benyomás, de idén kisebb figyelem jutott a POSZT-ra, a Könyvhét, a választási mocskolódás elvonta a figyelmet. Például a helyi napilap egy melléklettel oldotta meg a POSZT-tal való foglalkozást, egyébként alig foglalkozott vele. A rendezvényeken a tömeg időjárásfüggő, de eddig, az összes évben nagyobb nyüzsgés volt, a POSZT második felében bár a "teltház" mindig megvolt, mégis a szobaszínháznál nagyobb térben maradtak üres helyek. Pécsiként tudom, hogy sokan eleve esélytelennek tartják magukat, hogy jegyet szerezzenek - azt mondják, nem állnak be hajnalok hajnalán a sorba, másnap már nincsen jegy, hiába próbálkoznak-, vagy drágának tartják a 3500 forintos helyárat. Sőt, úgy járt valaki, hogy a megváltott jegyével nem tudott leülni. A szüleim is vásároltak jegyet, de többet nem jönnek, mert nem szívesen tülekednek a helyükért. És igazuk van. Rendet kellene tenni ezen a területen. |
 |
| Magam végigírtam majdnem mind a tíz napot, immár negyedik alkalommal, s érzésem szerint a POSZT logóval ékesített sapka és a valóban szép piros, nyakba lógató alkalmatosság helyett hasznosabb lett volna egy jegyzetfüzet és toll, de még hasznosabb, ha reklámtárgyak árát másra fordítják: például az előre igényelt jegyeket személyre szóló borítékban kiosztják. Megalázó helyzetbe kényszeríteni hatvan éves jegyszedőket, vagy hasonló korú színházi szakembereket és legfőképpen a közönséget? Nem szép dolog. Mert tényleg érezni a pozitív változásokat, elkészült a szabadtéri színpad, elkészült a kamaraterem klímaberendezése (csak még nem állítható a hőfok, vagy működik, vagy nem, ezért a zsűriből és a közönségből többen megfáztak, egy lázas beteget személyesen ismerek). Javult a szakmai viták színvonala, idén a versenyprogramra sem lehetett panasz, s már kitörölhetetlenül részévé vált a pécsi koranyárnak a POSZT, s ahogy Jordán Tamás elköszönőben jelezte: |
