Klasszikus slágeroperák DVD-n

Színpad

Közismert, hogy a multinacionális lemeztársaságok elsősorban az internet térhódításának hatására nagy válságban vannak, így érthető, hogy a korábban rögzített, majd videokazettán megjelentetett klasszikus zenei felvételeiket igyekeznek szép számban DVD-n is kiadni.
 
Csak dicsérni lehet a Vivendi-Universal csoporthoz tartozó Deutsche Grammophone hanglemeztársaságot, amely sorra jelenteti meg a slágeroperák archív felvételeit, most éppen a New York-i Metropolitan három híres, nagy előadását. Verdi Rigolettóját 1977-ben rögzítették, Puccini Turandotját 1988-ban, és Verdi Otellója is már kilencéves. Mindhárom felvétel, ha másképpen is, de rendelkezik azokkal a művészi, zenei, énekesi teljesítményekkel, melyekért érdemes volt átmenteni őket DVD-re.
 
Marton Éva Turandotja Plácido Domingóval, Leona Mitchell-lel ma etalonnak számít. Talán mi magyarok csak mostanában döbbenünk rá, hogy Marton Éva milyen rangos szerepet vívott ki a világ újkori operajátszásában. Sutherlandet úgy szoktuk emlegetni, mint aki minden idők legjobb Turandotja. Nos, a felvétel hallatán meggyőződhetünk arról, hogy Marton Éva is minden idők legjobbik Turandotja. Az akkor még fiatal James Levin karmester igencsak dinamikusan dirigál a felvételen.
 
A Rigolettót 1977-ben rögzítették a Metben, amikor Domingo korai sikereinek csúcsán volt; hangja, technikája, megjelenése csodálatos. Gildát a román Ileana Cotrubas énekli, akiről eddig csak szépet és jót lehetett hallani, most viszont mintha nagyon is kerülné a magasabb regisztereket.
A legérdekesebb produkció az Otello 1995-ös felvétele, amelyen - ki tudja, hányadszor - Domingo énekelte a mór szerepét, Desdemona Renée Fleming, Jago James Morris volt. Domingo alakításából ismét elemi erővel tör fel a dráma, hangja még mindig a régi. Renée Fleming lágy, lírai szopránja gyönyörűen szól, kivételesen érzékeny színpadi játéka szinte filmre kívánkozik. (Zeffirelli, amikor nagy operafilmjeit készítette, bizonyára szívesen dolgozott volna vele, csakhogy Fleming akkoriban még ígéret sem volt.) James Morris Jagója túlságosan vértelen, nem igazán fedi a figurát. Ezt az előadást is James Levin vezényelte, korrekt módon.