Tasnádi István 2006-ban írt darabjában egy repülőtéri váróteremben utasok gyülekeznek egy kényszerleszállás után. Nem tudják, hol vannak, nem tudják, mikor indulhatnak tovább. Szeretnének információhoz jutni, de a hatalmas repülőtér teljesen kihaltnak tűnik: félhomályos várótermek és folyosók, ráccsal lezárt kávézók és duty free shopok. Leszállás közben annyit láttak, hogy egy vulkanikus szigeten landol a gép, valószínűleg valahol a déli féltekén. Némán ülnek, egymástól a lehető legtávolabb a neonfényes váróteremben. A klímaberendezés elromlott, a forróság egyre elviselhetetlenebb. A futószalag egyszer csak beindul, és behozza a csomagjaikat. Ezek szerint át kell szállniuk, és egy másik géppel mennek tovább. Az utasok leveszik a csomagjaikat a futószalagról, és tovább várakoznak. És ekkor váratlan fordulat következik be, ami gyökeresen megváltoztatja az utasok életét...
A grazi koprodukció után a Szputnyik csapata (kiegészülve Láng Annamáriával, Anger Zsolttal, Czukor Balázzsal és Vinnai Andrással) ismét német nyelvterülten, de ezúttal Németországban készül újabb bemutatójára. A Karin Beier irányítása alatt működő Schauspielhaus Kölnben (a kölni városi színházban) készülnek a Tranzit főként német, de emellett francia, tamil, török, angol, magyar soknyelvű és soknemzetiségű bemutatójára.
A munka Bodó Viktor irányításával, Veress Anna tolmácsolásával folyik, a szerző jelenlétében, aki a sokszínű közegből érkező színészekhez alakítja és újabb jelenetekkel gazdagítja az eredeti szöveget. A magyar színészek mellett vendégként vesz részt a munkában Pascal Raich, aki Bodó mindhárom grazi produkciójának díszlettervező-munkatársa volt, és a szintén a grazi előadásokban zeneszerzőként és zenészként közreműködő, ugyancsak német Klaus von Heydenaber.
