Kolontári és devecseri családokat lep meg a Hevesi Sándor Színház

Színpad


zalaegerszeg_hevesisandorszinhaz_tarsulatiules_besencziarpad_d__vg20100201006.jpg
Besenczi Árpád
 
(MTI) - Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója beszélt arról is, hogy a helyi vállalkozásokkal összefogva színházi élményekkel, gazdag programmal, finom zalai ételekkel készülnek a vörösiszap-katasztrófa sújtotta településről érkező családok fogadására. A vendégek - akiknek az utaztatását a Zala Volán vállalta - egy fél napot a zalaegerszegi Thermál Fürdőben töltenek majd el.
    
Délután a szeptember óta nagy sikerrel játszott zenés meseelőadást, A kisfiú meg az oroszlánok című produkciót tekinthetik meg a vendégek, ami "kicsiknek, nagyoknak, és a legnagyobbaknak" is egyaránt felejthetetlen élményt jelent - említette meg Besenczi Árpád. Lázár Ervin meséjét, melyben a felnőtt színészek mellett harminc gyerekszereplő is játszik, cirkuszi attrakciók teszik még látványosabbá. 
 
Az előadás után a színészekkel is találkozhatnak a vendégek, lesz "oroszlánsimogató", beszélgetés, közös fotózás a kedvenc mesehősökkel.
    
A teátrum igazgatója hozzáfűzte; a színház mindig is feladatának tekintette, hogy a saját eszközeivel segítséget nyújtson a rászorulóknak, és ajándékként felajánljon egy-egy színházi estet, vagy előadást.