Koltai Lajos

Kultpol

"A Színház és Filmművészeti Főiskolán diplomáztam Illés György osztályában,1969-ben. A vizsgafilmem Magyar Dezső rendezésében az Agitátorok volt, melyet sokáig nem vetítettek. Politikai okok miatt betiltották.
   
   Főiskola után a Balázs Béla stúdióban dolgoztam, mely kiváló állomás volt a főiskola és az igazi filmgyártás között. Első filmem Mák Gyula rendezésében a Prés című játékfilm volt. A hetvenes évek elején dokumentumfilmeket forgattam, majd 1972 és 1973 között elkészült a következő játékfilmem, a Szabad szellem.
   
   A Dárdai Iskolában is részt vettem, itt is dokumentumfilmeket készítettünk. Ezután nyílt lehetőség a filmregény elkészítésére is. Első híres filmregényem Szász Péter: Szépek és bolondok című filmje. A dokumentum- és filmregényekben teljesen feltérképeztük az 1950-es évek nyomasztó világát.
   
   Szabó Istvánnal először 1979-ben forgattam együtt, a Bizalom című filmet. Gothár Péter partnere voltam a Megáll az időben, majd következett az Ajándék ez a nap.
   
   Külföldön először 1979-ben forgattam a Zöld Madár című filmet, melyet Németországban mutattak be és Magyarországon nem volt nagy visszhangja. Az 1980-as évek eleje hozta meg a teljes és átütő sikert életemben. Ekkor készültek a legnagyobb filmjeim, többek között a Mephisto és a Reidl ezredes, melyekért Oscar-díjra is jelöltek. Ezek után már többnyire az Egyesült Államokban és Németországban dolgoztam. A Mephisto után egyre többet működtem együtt Szabó Istvánnal és a főszereplővel, Klaus-Maria Brandauerrel. Utóbbival megcsináltuk Thomas Mann regénye nyomán a Mario és a varázslót, mellyel egy rangos moszkvai díjat is elnyertünk. Amerikai karrierem Louis Mandoki filmjével, a Gabival kezdődött. Olaszországban csak ezek után kezdtem el dolgozni, többek között olyan filmekben, mint az Az óceánjáró zongorista legendája és a Malena, mely mindkettőért Donatello-díjat, és utóbbiért újabb Oscar-jelölést kaptam. Egyik legutóbbi filmem és sikerem a Napfény íze, ami a negyedik Oscar-jelölésemet jelentette.
   
   Jelenleg párhuzamosan folytatom amerikai, olasz és németországi karrieremet, és Szabó István új filmjén is dolgozom. Terveim között szerepel az első saját rendezésem."