Kortárs művészet a Régi Zsinagógában

Színpad


dunatancmuhely_tizedikvolegeny_promo.jpg
Duna Táncműhely: Tizedik vőlegény

Az érdeklődők első alkalommal a Duna Táncműhely Tükörmély című táncelőadását láthatták, mely a Pygmalion-történet szabad interpretációja. A szervezők a továbbiakban is számítanak a kortárs színház, film és zene szerelmeseire, hiszen a következő hetekben ide várják Menszátor Héresz Attilát, Urbán András Társulatát Szerbiából, az Aradi Kamaraszínházat, a Szegedi Egyetemi Színház társulatát, a Szegedi Focus Műhelyt, de itt tartották szerdán a Super 8mm Fesztivál nyitórendezvényét is.

 
A részletes program a MASZK honlapján tekinthető meg.