Már a fesztivál első napjának előadása, az élő legenda, Peter Brook által rendezett, a várszínház szabadtéri nagyszínpadán bemutatott Warum, Warum (Why, Why - Miért, miért) osztatlan sikert aratott mind színházi, mind szélesebb körökben. Talán ennek köszönhető, hogy másnap, a nyolcvanöt éves rendező munkásságának megvitatására meghirdetett szakmai konferenciára (Peter Brook és William Shakespeare címmel) zsúfolásig telt meg a Mogyoróssy Könyvtár nagyterme.
Az előadás főszereplője, Miriam Goldschmidt színésznő kitűnő színpadi alakítása után további kellemes perceket szerzett azoknak az érdeklődőknek, akik kíváncsiak voltak színpadon kívüli személyiségére és a Peter Brookkal folytatott munkájára. A díva érkezésig azonban a szakmai beszélgetések moderátora, Koltai Tamás adott személyes véleményével, sok éves kutatói munkájának tapasztalataival áttekintő képet a legendás rendező pályafutásáról. Koltai Tamás úgy fogalmazott: "Peter Brook mítosz, színházi legenda. Pályája során semmi sem rendíthette meg; mindenben megmerítkezhetett, meghívta Craiget, Grotowskit, de mindvégig önmaga maradt." A szakember hozzáfűzte, hogy éppen ezért nem létezik Brook-i iskola sem, mert a megismert, megtapasztalt dolgokat Peter Brook beépítette saját munkamódszerébe, rendezői stílusába.
A fesztivál második napjának estéjén a zene vált főszereplővé. A W.H. együttes - Dagadu Veronika Sena énekesnő - tolmácsolásában tizenkét Shakespeare-szonettet hallgathatott meg a közönség a várszínház kamaratermében. A teltházas eseményen a többféle zenei elemet - kortárs improvizáció, modern jazz, absztrakt hip-hop, freejazz - vegyítő különös és kifejezetten XXI. századi hangzásvilágú dallamokat előhívó koncerten egészen új értelmet nyertek a szonettek. A válogatás a tizenkettediktől a száznegyvenedik szonettig terjedt, természetesen nem maradhatott el a jól ismert 75. szonett sem.
A zenészek kreatívan keresték az utat az új hangzások megtalálásához, így fordulhatott elő, hogy az ütőhangszerek mögött helyet foglaló G. Szabó Hunor például ásványvizes palackjának ropogtatását is beépítette a zenei kompozícióba, míg a csellista Márkos Albert ceruzákat dugott a húrok közé, jellegzetes vibráló effektust csalva ki hangszeréből. Gryllus Samu pedig basszusgitárjából szinte fúvóshangszerre emlékeztető hangokat hívott elő, majd ipari zörejekre váltotta azt. A 18. szonett bemutatásakor a csellista kezében lebegő, hullámzó vonó akaratlanul is előhívta a Miriam Goldschmidt által délelőtt felemlegetett, egyik Brook-féle gyakorlatot, melyben a körben ülő színészek bambusz pálcákat mozgattak, és ha elég ügyesen csinálták, akkor a látvány a tenger/víz hullámait idézte meg.
