Krétakör hírek márciusban

Színpad

Az idei év első krétakörös eseménye Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline nyílt próbája volt, az új bemutató Wulf Twiehaus rendezésében február 4-én lesz 19 órakor a Vidám Színpad Nagyszínpadán. További előadások: február 5-én és 6-án, valamint március 3-án és 4-én.
Közönségtalálkozót február 5-én, az előadás után tartunk ahol a vendégek a rendező és alkotótársaival beszélgethenek.
Az élet kemény, és a nőnek, ha valamit el akar érni, az érzelmi életénél kell mindig megfognia egy befolyásos férfit - mondja Karoline szerelmének a munkanélkülivé vált sofőrnek Ödön von Horváth: Kasimir és Karoline című darabban.
Szombathely városával közös produkcióban készülő előadás a vasi megyeszékhelyen február 17-18-án lesz látható a Művelődési és Ifjúsági Központban .

Színház és Irodalom IV.
Erica Fischer: Aimée és Jaguár
Telt házat vonzott Színház és Irodalom sorozatunk harmadik estéje is: a Nobel-díjas Elfriede Jelinek: Piheno (Rasttätte) című drámájából tartottunk felolvasást Bagossy László rendezésében. A darabot a Kulturforum Österreich nagyvonalú támogatásának köszönhetően Halasi Zoltán sziporkázó fordításában hallhatták nézőink. Felolvasószínházi sorozatunkban legközelebb a magyarul frissen megjelent Erica Fischer: Aimée és Jaguár, egy náci feleség és egy zsidó lány szerelmének igaz történetét elmesélő dokumentumregényéből olvas fel Láng Annamária és Pelsőczy Réka, február 28-án este nyolckor a Vidám Színpadon.

Krétakör-turné
Január közepén megjárta a Siráj Portugáliát is. Lisszabonban ahol még a moziban is tartanak szünetet és mindent feliratoznak három és fél órás, magyar nyelvű előadásunk utat talált a helyi közönséghez.

Ez volt az elmúlt idők egyik legfontosabb színházi előadása Lisszabonban, modernsége, valamint mindazon jellemzői miatt, amiből a portugál színházi élet végre újat tanulhat. Tiago Rodrigues "Capital", 2005. január 18.

Társulatunk drámaírója Tasnádi István két ősbemutatójára is támogatást kapott a Katona József drámapályázaton: így 2005-ben színpadra kerül a tavaly a Jelenkornál megjelent Paravarieté és a Phaidra is. Előbbit Znamenák István rendezi Kaposváron utóbbinak újraírt változatát a Krétakör nemzetközi koprodukcióban tervezi bemutatni a következő évadban.
Továbbá a Színház és Filmművészeti Egyetem végzős musical hallgatóinak vizsgaelőadásában látható a szerző Démonológia (Frankenstein és Vámpír) című zenés kísértetjátéka két borzalmas részben, 300 éven felülieknek Bagó Bertalan tolmácsolásában.

A SzínészTáncZenekar következő koncertjét február 19-én a Gödörben tartja.

A február 1. és 8. között megrendezésre kerülő Filmszemlén társulatunk tagjai a következő alkotásokban láthatóak : Láng Annamária (Vírus, r.: Kocsis Ágnes), Bánki Gergely (Fekete kefe, r.: Vranik Roland, Vírus, r.: Kocsis Ágnes), Gyabronka József (Sorstalanság, r.: Koltai Lajos), Nagy Zsolt (Fekete kefe, r.: Vranik Roland), Scherer Péter (Kész cirkusz!, r.: Dyga Zsombor, Világszám!, r.: Koltai Róbert).