Kulturális hidak épülnek Pécsett

Színpad

A már "levetett" Ensemble elnevezés arra az együttes alkotói munkára utal, amely a hatfős társulatot jellemzi. Az "üres tér" fogalmának használata Peter Brook angol rendezőtől származik, aki azonos című könyvében a teátrumról úgy vall, hogy annak létrejöttéhez nem kell más, minthogy valaki átmenjen egy üres téren, s mindezt egy külső szemlélő figyelje. A társulat felfogása szerint tehát színház bárhol, bármikor lehet.
 
A szervezet produkciós vezetője, Tasnádi Zsófia szerint összművészeti alkotómunkájukban keresgélik kérdéseikre a válaszokat, csapatuk tagjai közt vannak képzőművészek, fotósok és zenészek is. Az Üres Tér Társulat egyik kiemelt célja az is, hogy a színjátszás segítségével kulturális civil összefogás bázisát teremtsék meg, ennek megfelelően egy kulturális híd kialakulását kezdeményezték a város eltérő adottságokkal rendelkező területei és lakói között  a Bázisprogram - Perem című programmal.
 
A Pécs2010 EKF program keretében megvalósuló projekt egy szocio-művészeti kísérlet. A tagok a Hősök tere környékén három hónapja foglalkoznak hátrányos helyzetű gyerekekkel. Heti rendszerességgel tartanak művészeti foglalkozásokat, interaktív játékokon keresztül fejlesztik képességeiket, így szeretnének minél több kreativitást és alkotói vágyat kihozni belőlük.
 
A munkájuk során létrejövő közös alkotásokat május 2-án, 15 órakor mutatják be a közönségnek a Jószerencsét Filmszínházban.
 

A fenti programot megelőzően Álomtalanítás - nagy kikatúra címmel a pécsi Kika áruház tereit használják színházi jelenetek helyszínéül, az ember és tárgy viszonyának kérdését körüljárva.

 
Az április 28-i 18 órakor kezdődő bemutatóra, illetve a 29-i és 30-i előadásokra a www.alomtalanitas.blog.hu-n lehet helyet foglalni. A belépés ingyenes.
 
Korábban: