Ladányi Andrea

Kultpol

Egy legendás test, amelyet megdöbbentő összpontosítás fegyelmez. A legendás test ezt a fegyelmet az Állami Balettintézetben végzett tanulmányai során sajátította el 1971-től 1980-ig, majd a Győri Balett éke lett, rögtön a diplomázás után, 1980-ban. Ladányi Andrea saját bevallása szerint is botrányt vet és arat maga körül: belső súrlódások miatt vált meg első társulatától - ahol többek közt olyan szerepekben volt sikeres, mint a Vágy a Boleróból - hogy külföldre menjen tanulni. Világjárása első színhelyéül a Calgary Városi Balett szolgált, majd a Montreáli Balett szólótáncosa lett, és a Alliance Entertainment Corporation-ban és a Torontói Táncszínházban táncolt 1987 és 1989 között. Ezt követően saját örömére különféle mozgásformákat tanult Los Angelesben és New Yorkban. 1989-től 1991-ig a Helsinki Városi Színház és a Helsinki Nemzeti Opera vendégszólistájaként működött. Helsinkiben ismerkedett meg a táncos-koreográfus Jorma Uotinennel, akivel azóta is több alkalommal dolgozott együtt. 1992-ben tért haza Magyarországra, ahol első nagy figyelmet kiváltó koreográfiája a vígszínházi West Side Story előadásához kötődik (Eszenyi Enikő rendezése).
   Bár rábíztak olykor tradicionálisabb szerepeket is: Mária (Jézus, az ember fia), Auróra (Csipkerózsika), Aino (Kalevala), de táncosi karakteréhez közelebb állnak az olyan szerepek, mint a Vöröshajú nő (Don Juan árnyéka rajtunk), Edith Piaf (Piaf, Piaf), a Nő (A sötétség púdere), a Lány (Csodálatos mandarin). Jellemzőek önálló táncestjeinek címei is: A romlás virágai, Salome.
   1999-ben alapította saját tánctársulatát, a La Dance Company-t, azóta többnyire velük lép fel. Az közelmúltban szerepelt Jancsó-filmben, táncolt és koreografált 7 órás táncelőadást a marathoni futó történetéből (Grunvalsky Ferenc ötlete alapján), részt vett egy botrányos Csodálatos mandarin előadásban (az örökösök megvonták az előadás jogát, a nézők Bartók szellemét hiányolták). Legutóbb a Carmen népszerű témájára koreografált előadást, amit saját táncosaival adott elő a Budapesti Tavaszi fesztiválon. Nem nagyon kedvel kuratóriumi pénzekért pályázni táncelőadásaihoz, de nincs mit tenni