Leállt a színpadtechnika és az előadás a pécsi színházban

Színpad

 A Pécsi Nemzeti Színház

(MTI) - Kritikus állapotban vannak a Pécsi Nemzeti Színház gépészeti berendezései. Előbb vasárnap a Pletykák előadásán zuhant le az egyik lámpáról egy 3 kilós lencse - a több méter magasból érkező méretes alkatrész halálos balesetet is okozhatott volna, szerencsére nem talált el senkit a színpadon - írta csütörtökön az Új Dunántúli Napló.

 
Kedd este pedig Az elveszett levél nagyszínpadi előadásán az első felvonás végére teljesen leblokkolt a díszleteket mozgató technika. Még a vezérlőpultot sem lehetett bekapcsolni, így Balikó Tamás a legfontosabb jelenetnél kiment a színpadra, és elmondta, hogy most minek kellene történnie, hogyan kell elképzelni a pódiumot, milyen más háttérelemekkel.  
 
A teátrum igazgatója a lapnak elmondta, szerdán egész délelőtt szerelte a karbantartó cég a berendezést, és sikerült átmenetileg megjavítani a vezérlő pultot, így remélhetőleg néhány előadást kiszolgál majd. Bár erre garancia nincs, ilyen eszközökkel bármelyik este bekövetkezhet hasonló probléma - olvasható a baranyai napilapban.