Legyezőre fogalmaztak

Színpad

Az első nemzetközi kamarakiállításon bemutatott alkotások egy huszadik század eleji miskolci előadás jelenetéről készült fotográfiát felhasználva, illetve abból kiindulva születtek. A mostani, június 26-án nyíló, Legyező-nyelv című tárlat szervezői ezúttal arra kértek hazai (Aranyosi Zsuzsanna, Barnáné Juhász Ildikó, Bozóki Mara, Ék Erzsébet, Juhász Katalin, Ludman Éva, Máger Ágnes, Orosz Csaba) és külföldi képzőművészeket, színházi tervezőket (Janusz Jerzy Cywicki, Ion Horvat-Bugnariu, Susanna Lakner, Lory Nilsen, Katja Pál, Ivan Safranko)hogy a hajdani színházi világ jellegzetes darabjára, egy legyezőre fogalmazzanak meg egy képes színházi, képzőművészeti gondolatot.
 

A beérkezett alkotások között találunk konkrét színházi vonatkozásút: így a Ruttkai Évának emléket állító, vagy az 1980-as miskolci Szecsuáni jólélek-előadást megidéző munkák. Van, aki wayang-bábbá varázsolta a legyezőjét, többeket az opera műfaja ihletett meg. Sokakat pedig az elrejtőzés-megmutatkozás problematikájának képi megfogalmazására ösztönzött a kapott tárgy.

 
A tárlat ősszel vándorútra indul: Miskolc után a kassai Thália Színházban a Kárpátok Eurorégió Nemzetiségeinek és Nemzeteinek V. Színházi Fesztiválja, a THÁLIA Fesztivál közönsége tekintheti meg a kiállítást.