Lemondott a nagyváradi színház magyar társulatának vezetője

Színpad


melegvilmostibor_byszigligetiro.jpg
Meleg Vilmos

(MTI) - A román és magyar nyelvű társulatot is magában foglaló Nagyváradi Állami Színház igazgatója, Lucian Silaghi a művészeti vezetői tisztségére május elején ír ki pályázatot, úgynevezett versenyvizsgát. Erre csak a társulat tagjai jelentkezhetnek, mivel Meleg Vilmos csak a posztjáról mond le, de nem távozik a társulattól, így új állást nem hirdethetnek meg. A társulat egyébként Dimény Levente színművészt szeretné új vezetőnek.

 
A Szigligeti Társulat harminc művésze közül nemrég huszonheten írták alá azt a beadványt, amelyet benyújtottak a színház igazgatójához, illetve az intézményt működtető Bihar Megyei Tanácshoz, Meleg Vilmos távozását kérve.
 
A színészek elsősorban nem a társulat által játszott színdarabokkal voltak elégedetlenek, hanem a munkaközösségen belül uralkodó fejetlenséggel. Beadványukban azt írták, hogy a meghívott neves rendezők is "a munka ellehetetlenítésével, igénytelenséggel, szervezetlenséggel" szembesültek.