LILIOMFI - a Zichy-kastély kertjében

Színpad

 
- Liliomfi, kell ennél kellemesebb nyári szórakozás?

- Én is úgy gondolom, hogy aligha. Kivált ha ezt jó színészek játszák, alkalmas környezetben, ez a Zichy kastély kertjében lesz most, augusztus 12-én, 13-án 14-én és 15-én este fél 9-kor. Ez a környezet azt hiszem, hogy teljesen ideális erre a játékra.

- Annak ellenére, hogy az egyik legkedvesebb magyar színdarab, elég ritkán játszák. Jó pár éve ment utoljára a József Attila Színházban, ha jól emlékszem.

- Így igaz. Valahogy mindig a játék rendben van, de valahogy az az embernek az érzése, hogy mindig újra és újra felfedezik. Reveláció a színpadra kerülése. Mi is azért mutatjuk be mert úgy gondoljuk, hogy ezen a helyen a közönségnek igényes szórakoztatást lehet ezzel nyújtani.
Ez a magyar drámai színháztörténelem egyik legszebb darabja. Úgyhogy - és ráadásul azzal az előnnyel, hogy egyaránt öröm színésznek, közönségnek, rendezőnek, bárkinek, aki ezzel foglalkozik. Itt a Zichy kastélyban mi mindig arra törekszünk, hogy az igényes szórakoztatás valóban irodalmi legyen, színházi értékeket tartalmazzon, és lehetőség szerint olyan revelatív szereposztásokkal, amelyek a közönség számára még ezt a meglehetősen ismert művet is kicsit újjá tudja teremteni, most ez úgy tűnik, hogy sikerül.

- Ez nagyon jól hangzó szereposztás

- A Liliomfit akkor kell elővenni, ha van rá megfelelő Liliomfi. Nekünk van, úgy hívják Rékasi Károly, aki közismert médiasztár és azt sem tagadom, hogy ez is szempont volt a szereposztásnál, de a legfontosabb szempont, hogy kitűnő színész és nagyon alkalmas rá. Úgy gondolom, a közönség fel fogja fedezni őt ebben a szerepben és meg fogja szeretni.
Több olyan színészt hívtunk most ide a csapat mellé, ugyanis az Óbudai Nyár évek óta a Rátkai Márton Zenés Műhelyre arra a színiiskolára - illetve mostmár kisszínházra - épül amely immár 10 éve működik Óbudán és én vezetem. Az előadások vázát és az alapját ez a színész csapat képezi. Minden évben hívunk az adott előadásokra úgymond sztárokat, felnőtt, érett és nagyon jó képességű színészeket, akik megerősítik ezt a csapatot, és együttműködve nagyon érdekes kis alakalmi stáb jön létre.

 
 
Tavaly a ''Kertész kutyája''-t játszottuk Udvaros Dorottyával, Rátóti Zoltánnal, Sztarenki Pállal. Vannak visszajárók, és vannak újak is, mint Besenczi Árpád és Rubold Ödön akik először játszanak nálunk.
De beszélnék a saját itteni színészeinkről, azokról a fiatalokról, akik immár egyenrangú partnerként, játszanak a valóban kiváló és országos ismertségű színészekkel: Nyári Beáta, aki Mariska szerepét játsza, Álmosd Phaedra, aki Kamilla szerepét játsza, Gyebnár Checca Ildikó, aki Erzsike szerepét játsza, - ugye Soós Imre, Rutkai Éva, Dajka Margit, hogy csak a filmből az elődöket soroljam - és Boronyák Gergő, aki Soós Imre a pincér szerepét játsza. Geszti András a híres Garas szerepben az ifjú Schwartz-ként. Ezek a fiatalok ezek mind itt a Rátkai Márton Zenés Műhelyben kaptak minősítést. Valamennyien ma már kész, a kamara által minősített színészek, itt adunk nekik lehetőséget, hogy a pályán megismerjék őket.
 
 
- Az a kérdés - amit sajnos a mai világban nem lehet kikerülni, hiszen mást se hallunk: a nyári rendezvények jelentős részét el kellett hagyni a pénzhiány miatt -, hogy sikerül egy ilyen rangos társaságot megfelelő módon megfizetni?

- Nagyon nehezen, és koprodukcióval. Amikor elkezdtük 2001-ben a Zichy kastélyban ezeket az előadásokat, akkor rögtön arra gondoltam, ezek a nyári előadások egyrészt előadás-számban nem érnek meg annyit mint egy kőszínházi bemutató. Tehát jó lenne többször játszani, ezért folyamatosan kerestem koprodukciós partnereket, megtaláltuk Esztergomot, és aztán következő évbe pedig rátaláltunk Gödöllőre. Most Gödöllővel együttműködünk.
- Természetesen pályázatokkal is próbáljuk bővíteni a finanszírozást, soványan, de azért a Nemzeti Kulturális Alaptól kaptunk és sikerült egy másik pályázattal is valamiféle támogatást szereznünk.

 
- Nem lenne megoldható, hogy a színházi szezonban is tovább éltetni valahol, valamilyen módon a produkciót? Érdemes lenne talán némely vidéki színházzal úgy koprodukálni, hogy a bérletbe bevennék és akkor rögtön biztosítva lenne egy bizonyos előadás szám is és a költségek megoszlanak, mert így könnyebben tud beszállni a színház is.

- Ez nagyon furcsa, azt hittem, hogy erre a vidéki színházak nyitottak. Én ezt elkezdtem, tavaly is - de főként idén - nagyon sok színházat megkerestem, hogy csináljuk meg ezt nyáron együtt és aztán a színház megkapja az előadást.
És nem. Elzárkóztak.
Úgy gondolom, hogy itt, ez a fajta szemlélet még nem érekezett meg a mi színházainkba. Egy kicsit még a régi struktúránkat őrizzük, nem fedezték fel a illetékes színházi vezetők, hogy ezzel jelentős megtakarítás és sokkal gazdaságosabb energia és pénz gazdálkodást lehetne elősegíteni.

 
A képek a próbán készültek.

Fotó: a szerző