Liszt a Bázison

Színpad

 
A Horváth Csaba és Lukáts Andor vezette osztály hallgatói augusztus közepétől kéthetes intenzív munka keretében, Zsámbékon foglalkoznak a magyar zeneszerzővel ? életrajzi adatait, írásait, gazdag zenei örökségének egy-egy darabját használják fel készülő előadásukhoz. A projekt célja, hogy a szabadtér sajátosságait kihasználva helyspecifikus etűdöket (mozgás, próza, film) hozzanak létre, illetve különböző formanyelveket próbáljanak ki.
 
Az Ódry Színpad bemutatójaként készülő Amit a hegyen hallani című előadást szeptember 1. és 4. között naponta, este nyolc órai kezdettel tekintheti meg a Régi Rakétabázis közönsége. A produkció kíséretében a második év végi Beckett-mesterségvizsga néhány részlete is látható lesz.