Logót vár a Karinthy Színház

Színpad

 
A Karinthy Színház szeptemberben kezdi meg harmincadik évadát. A következő néhány hónap az erre az idényre való felkészülés jegyében telik majd. Ennek a megújulásnak az egyik legfontosabb állomása, hogy a színház logót vált. Szeretnék, ha a közönség megújult arculattal találkozna szeptemberben, ezért úgy döntött a színház, hogy búcsút int az eddig megszokott emblémának, és színesebb, karakteresebb jelképet keres.
 
Június közepéig (15-ig) várják a jelentkezők egy vagy több pályamunkáját, bárkiét, akinek van elképzelése arról, hogyan tudnák egyetlen logóban bemutatni mindazt, amit a 30 éves színház jelképez: a szórakoztatást, a kulturális sokszínűséget, valamint a korosztályok közti különbségek áthidalását.
 
A beérkezett pályamunkák közül a színház igazgatója, Karinthy Márton, Ridzi Gábor produkciós vezető és Major Attila színpadmester, a színház fotósa alkotta zsűri fogja kiválasztani a győztes logót. Döntésükben azonban segítségül hívják a Facebook oldaluk látogatóit is, akik a feltöltött képeket ?tetszésükkel? értékelhetik.
Ennek megfelelően a logó-tervezeteket a beküldő megnevezése nélkül (előszűrést követően) az oldalon közzéteszik, a győztest pedig június 30-ig kihirdetik.
 
A pályázatokat a karinthy.szinhaz@gmail.com címre várják.
 
Határidő: június 15.
 
Díjazás:
I. díj: 30 000 forint
II. díj: Egy HADIK bérlet
III. díj: Kettő jegy egy szabadon választott előadásra