A londoni színházak a gazdasági válság közepette is szárnyalnak

Színpad


london_westend_by_yell_com.jpg
 A Queens Theatre a West Enden

(MTI) - A Londoni Színházi Társaság (Society of London Theatre) szerdán nyilvánosságra hozott adatai szerint a brit főváros színháznegyedének látogatottsága tavaly elérte a 14,3 millió főt, ezzel 5,5 százalékkal szárnyalta túl a 2008-as nézőszámot. Összbevétele pedig 505 millió angol font (159 milliárd forint) volt, ami 7,6 százalékos növekedést jelent a korábbi évhez képest.

   
A vezető szerep továbbra is a musicaleké volt, amelyek enyhe nézőszámcsökkenés mellett, 8,7 millió eladott jeggyel 329 millió fontot (104 milliárd forint) hoztak a konyhára.
   
A prózai darabok nézőszáma ugyanakkor jelentősen, 26 százalékkal megugrott az előző évhez képest - elérve a 3,6 milliót -, ami minden bizonnyal az olyan hollywoodi sztárok színpadi szereplésének is köszönhető, mint Jude Law vagy Rachel Weisz.
   
Az egyéb produkciók, köztük az opera- és a táncelőadások 7 százalékkal több nézőt vonzottak, vagyis összesen 2 millió jegyet váltottak rájuk.
 
"2009 volt a hetedik olyan év egyhuzamban, amikor új nézőszám- és bevételrekordok születettek. A gazdasági válság közepette elért növekedés mértéke ugyanakkor a szektor elképesztő teljesítményéről árulkodik" - mutatott rá a színházi társaság közleménye.
   
Az adatokat a brit főváros szívében működő, 52 legjelentősebb színházból gyűjtötték össze.