A Macskalápon - NYERJEN JEGYET A NEMZETI SZÍNHÁZ ELŐADÁSÁRA

Színpad

Marina Carr A Macskalápon című darabjának előadására nyerhetnek jegyet azok az olvasóink, akik megválaszolják az alábbi kérdést:

A mű egyik fordítójának darabja sikerrel fut a Nemzeti műsorán - a színház korábbi drámapályázatának díjazott alkotásaként mutatták be Balikó Tamás rendezésében. Mi az előadás címe?

A választ a pr@kultura.hu címre várjuk, a megfejtők között 3x2 darab jegyet sorsolunk ki A Macskalápon című darab csütörtöki, pénteki és szombati előadására, a budapesti Nemzeti Színházba.

A dublini születésű Marina Carr ? noha nálunk még nem játszották darabját ? a drámai műfaj egyik legismertebb képviselője a nemzetközi színtéren. Első bemutatójával már huszonöt évesen, 1989-ben nagy feltűnést keltett hazájában és Angliában, műveit azóta világszerte bemutatták.

A Macskalápon mai közegbe helyezett sorstragédia, tulajdonképpen kortárs Médeia-variáció, amelyben ? ahogy ír színpadon illik ? a túlvilág és a borongós tündérmesék sejtelmes alakjai halálos természetességgel járnak-kelnek még az élők között.

Marina Carr hangja összetéveszthetetlen. Tragédiáiban különös sorsú asszonyok próbálják kijátszani ? vagy éppenséggel továbbörökíteni ? a nemzedékről nemzedékre elkerülhetetlenül beteljesülő családi átkot. Színpadi világa nem realista; erőteljes valóságát a mítosz fénybe vonja, a ballada sötétje beárnyékolja. A Macskalápon ? bármily megrendítő is a történet ? nemcsak mellbeverő és torokszorító, de pillanatokra mulattató is tud lenni.

Marina Carr: A Macskalápon

dráma két részben

Fordították: Upor László, Háy János

Magyarországi bemutató: 2005. március 25-én, a stúdiószínpadon.

Hester Básti Juli

Mrs. Kilbride Molnár Piroska

Macskanő Csoma Judit

Red Kulka János

Carthage Stohl András

Willow atya Bodrogi Gyula

Caroline Bognár Anna

Monica Pásztor Edina

Joseph Bródy Norbert

Pincér Pécz Ottó

Szellemigéző Orosz Róbert

Josie Vay Viktória / Rónai Lili

Dramaturg: Upor László

Díszlettervező: Fábry Juraj

Jelmeztervező: Szűcs Edit

Zene: Márkos Albert

Pirotechnika, SFX: Steiner Iván

Speciális kellékek: Haraszti Janka

Rendezőasszisztens: Szabó Szilvia

Rendező: Radoslav Milenković