A Mágnás Miskával zárul a Szegedi Szabadtéri Játékok idei évada

Színpad

 
(MTI) ? Azok a nézők is megkapják, amit szeretnének, akik klasszikus nagyoperettre vágynak, ugyanakkor az előadás ki-kikacsingat a jelenre ? fogalmazott a művész a péntektől négy estén át látható darab próbáinak szünetében.
  
A több hetes próbafolyamat során egymás után jöttek a sziporkák, szójátékok, poénok, a premier előtt néhány nappal pedig eldől, mi marad benne és mi esik ki. Ahogy a Csárdáskirálynőnél, úgy a Mágnás Miskánál sincs egy ?eredeti? példány, szinte minden előadás más és más ? közölte a rendező.
 
Bár Szirmai Albert operettje a műfaj egyik legtöbbet játszott darabja, a művet sokan Keleti Márton 1949-es filmjéből ismerik. Alföldi Róbert elmondta, nem nézte meg a munka kezdete előtt a filmklasszikust, hiszen ötven-hatvan év elteltével egy teljesen más előadásnak kell születnie. Legjobban talán a Stohl András megformálta Miska alakja tér el a filmbeli verziótól.
 
A rendező szerint a Szegedi Szabadtéri Játékok egyik nagy előnye, hogy egy-egy szerepre társulattól függetlenül bárkit fel lehet kérni. A darabot olvasva a rendezőnek sorra jutottak eszébe a figurákat játszó színészek. Így a nézők Molnár Piroskát, László Zsoltot, Znamenák Istvánt, Rácz Ritát, Haja Zsoltot, Náray Erikát, Radnay Csillát, Hirtling Istvánt és Szatory Dávidot láthatják majd Menczel Róbert szürreális díszletei között.
 
A Kossuth-díjas művész úgy véli, az operett műfajként tökéletesen alkalmas arra, hogy színházilag is érvényes előadás szülessen belőle. Szomorú, hogy az elmúlt évtizedekben némi "színvonaltalanság" tapadt az operett műfajához, ugyanakkor Shakespeare-t is lehet blődlin játszani. Ha az alkotók komolyan veszik munkájukat, műfaj-függetlenül lehet értéket teremteni a színpadon ? tette hozzá.