(MTI) - "Jó, hogy végre nemcsak rossz híreket halászunk elő a postaládából, hanem ilyen nagyszerű eseményre való meghívókat is" - mondta az MTI-nek a 69 éves művész.
Koncz Gábor több mint négy évtizedes, nagy népszerűségnek örvendő, sokoldalú művészi munkássága elismeréseként vehette át az állami kitüntetést.
Hozzátette: mindig is az volt a célja, hogy nyomot hagyjon maga után az emberekben, és ez "a számtalan elismeréssel, úgy érzem, sikerült is."
"A kitüntetések és egyéb díjak nem kényelmesítik el a magamfajtákat. Annál inkább a nívósabb munkára köteleznek" - fogalmazott a jelenleg is kilenc főszerepet és öt rendezést három színházban jegyző alkotó.
A Jászai Mari-díjas, érdemes művész, aki 10 éve vehette át a Kossuth-díjat, elmondta: Kaszkadőr nélkül címmel májusban jelenteti meg önéletrajzi könyvét.
Koncz Gábor 1963-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát, majd néhány vidéki esztendő után 1992-ig fővárosi színházakban játszott, filmekben is szerepelt. Legközelebb Pozsgai Zsolt Szabadságharc Szebenben című alkotásában lesz látható.