Magyar színházi sikerek külföldön

Színpad


ajeg_nemzetiszh_fidelio.jpg
A jég - Nemzeti Színház

A Nemzeti Színház A jég című előadása a szarajevói Mess Fesztiválon szerepelt. Mundruczó Kornél rendezése három díjat is ért: ezüst babérkoszorút kapott mint a legjobb közép-európai előadás, a szarajevói Dnevni avaz című napilap az egész mezőny legjobb előadásának találta, a zsűri pedig különdíjban részesítette a társulatot. (Mundruczó egyébként Hamburgban is letette a névjegyét, a Júdás evangéliuma, avagy árulás a szenvedélyem című rendezése elismerő kritikákat kapott. A darab továbbra is szerepel a hamburgi Thalia Theater műsorán.)

Bodó Viktor tavaly elnyerte a Nestroy-díjat, és idén újra jelölést kapott a grazi színházban rendezett Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról című előadásáért. A legjobb rendezés díját végül Martin Kusej vehette át.


apatlanul_orkenyszh_vegvaritamas_kerekeseva_fidelio.jpg
Végvári Tamás és Kerekes Éva az Örkény Színház Apátlanuljában

Nagy sikerrel vendégszerepelt az Örkény István Színház a 9. Szöuli Előadó-művészeti Fesztiválon Jurij Kordonszkij Apátlanul (Platonov) rendezésével november elején. A társulat első Európán túli turnéján három alkalommal játszotta el Csehov klasszikusát a hatszáz fős Daehangno Színházban, telt házak előtt. Az előadás tavasszal hivatalos a bogotai Nemzetközi Színházi Fesztiválra, az idén bemutatott Jógyerekek képeskönyvével együtt.

November közepén a Maladype Társulat a berlini Collegium Hungaricumban vendégszerepelt Tojáséj című előadásával.


anevetoember_weoressandorszh_fidelio.jpg
A nevető ember a Weöres Sándor Színház előadásában

A november végén megrendezendő szabadkai Desiré Central Station West nevű fesztiválon több magyar társulat is szerepel: a szombathelyi Weöres Sándor Színház, a Frenák Pál Társulat, a Tünet Együttes, Ladányi Andrea és Borlai Gergő, a Szputnyik Hajózási Társaság, valamint Pintér Béla és Társulata.