A Magyar Teátrumi Társaság további egyeztetéseket kezdeményez

Színpad


csekepeter_rusztjozsefstudioszinhaz_d__us20080921003_crop.jpg
Cseke Péter

(MTI) - Mint azt a levél egyik aláírója, Cseke Péter, a kecskeméti Katona József Színház igazgatója elmondta, nemrégiben alakították meg a Magyar Teátrumi Társaságot, amelynek bejegyzése még folyamatban van.

 
A dokumentum szerint az elsősorban vidéki színházakat tömörítő szervezet példaértékűnek tartja ugyan, hogy a szakmának lehetősége nyílik tevékenyen részt venni a törvény kialakításában, ám úgy véli: a jogszabálytervezet "jelen formájában sem szellemében, sem tartalmában még nem szolgálja az általunk elvárt szinten a magyar színjátszás ügyét, a színházi területen dolgozó művészek és intézmények érdekeit". Ezért a tervezet "továbbtárgyalását, módosítását, pontosítását és finomítását" javasolják.
 
A társaság tagjai - mint írják - nem látják sem értelmét, sem hasznát a javaslatban szereplő Előadó-művészeti Tanács létrehozásának.  A törvénybe beépített garanciát szeretnének arra, hogy "annak bevezetésével egyetlen színház sem kerülhet anyagilag hátrányos helyzetbe". Továbbá úgy vélik: "a törvénytervezet nem biztosítja elvárható mértékben, hogy a színházakban közösségi alkotómunka valósulhasson meg". A levélben leszögezik: a törvénytervezetet csak ezen kérdések egyeztetése után tartják elfogadhatónak.
 
Nem értenek egyet a Magyar Színházi Társaságnak a vidéki színházak tekintetében megfogalmazott álláspontjával, ezért arra kérik a minisztert, hogy e szervezet nevükben való fellépését "a jövőben ne tekintse feltétlenül irányadónak".   
 
A levél 11 aláírója - köztük Bujtor István, a Veszprémi Petőfi Színház, Vasvári Csaba, a székesfehérvári Vörösmarty Színház, Darvasi Ilona, a soproni Petőfi Színház, Balázs Péter, a szolnoki Szigligeti Színház, Nagy Viktor, a Győri Nemzeti Színház, Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház és Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója - arra kéri Hiller Istvánt, hogy  a törvénytervezet további egyeztetései során új szervezetüket is tekintse szakmai partnerének, és legyen a vendégük szeptember 30-án a kecskeméti Katona József Színházban.