A darabot két évvel ezelőtt láttam először Chicagóban, majd tavaly novemberben ismét, vagyis az utóbbi két évben a Las Vegas-i volt a harmadik előadás. Hiába nem tudok betelni a fantasztikus muzsikával és a nagyszerű színházi élménnyel. Gyógyíthatatlanul beleszerettem ebbe a színes, zajos és fergeteges produkcióba, amely 2003. júliusában hódított meg Chicagóban a Ford Center for the Performing Arts ? Oriental Theatreben. A bemutató után írtam: Ha nekem valaki azt mondja a Mamma Mia premierje előtt, hogy a hetedik x-hez rohamosan közelgő magyar színikritikus, a feleségével együtt a darab huszonötperces fináléját felállva, a karját az égbe nyújtva, a zene ütemére himbálódzva, brávót ordítozva tapsolja végig, egyszerűen kiröhögöm. Pedig ez történt velünk. A finálé alatt mindenki állt, tapsolt, táncolt és élvezte egy csodálatos színházi est varázsát. Éltes matrónák, nagypapák, nagymamák, csitri lányok és fiatal fiúk, tinédzserek, akik talán életükben először hallották az ABBA fülbemászó melódiáit. Így volt ez akkor, s ez történt velünk még kétszer, bár az első előadás hatását már nem lehet felülmúlni.
A modern musicalok közös problémája, hogy az előadásról távozó publikum öt perc elteltével elfelejti az imént hallott dalokat és muzsikát. Ilyesmitől a Mamma Mia közönségének nem kell tartania, az ABBA együttes muzsikáját a hetvenes évek óta mindenütt ismerik a világon. A darab megálmodói Judy Craymer, Richard East és Björn Ulvaeus ezért az ABBA huszonnégy sikerszáma köré építették az egyszerű, kicsit blőd szerelmi történetet: Donna Sheridan huszonegy évvel ezelőtt, két barátnőjével megérkezett egy görög szigetre, ahol rövid idő alatt szerelmi kapcsolatba keveredett három szimpatikus fiatalemberrel. A szerelem gyümölcse, a húszesztendős Sophie apa nélkül nőtt fel a szigeten, ahol a mama keményen küszködve bed-and-breakfast vendéglőt vezet. Sophie és Sky másnapra tervezett esküvőjére megérkezik Donna két régi barátnője Tanya és Rosie, valamint Sophie meghívására a három ?papalehetőség": az amerikai építész Sam Carmichel, a brit bankár Harry Bright és az ausztrál újságíró Bill Austin. A három ?papát" meglátva Donna magánkívül lesz, hiszen mint mérgesen kivágja, az urakból számára csak az ejakuláció és annak következménye maradt. Ekkorra már mindenki kíváncsi, vajon ki lehet Sophie édesapja, azt azonban sosem tudtuk meg. Végtére teljesen mindegy. Az viszont kiderült, hogy Sam nős volt, amikor legutóbb itt járt. Harry pedig, huszonegy évvel ezelőtt volt utoljára nővel, azóta szerelmi dolgokban másfele érdeklődött. Ezután rendeződtek dolgok Sophie és Sky elhalasztották az esküvőt és hátizsákkal a hátukon világgá mentek. Helyettük Donna és Sam fogadott egymásnak örök hűséget.
Időközben hallgattuk a hetvenes évek szuperslágereit: Honey, Honey ? Money, Money, Money, - Thank You For The Music ? Mamma Mia ? Chiquitita ? Dancing Queen ? Super Trouper etc, etc. Amit Donna, s a két középkorú barátnője Tonya és Rosie művelt a Dancing Queen című sikerszám előadásában, az etalon, amit tanítani kellene a musical iskolákban. A fináléban a három középkorú ?grácia" eredeti ABBA jelmezben, emeletes sarkú cipőkben, szorosan testhezálló un. Spandex ruhákban, a hajszárítókat mikrofonnak használva fergeteges hévvel énekli és táncolja a közismert slágert. Na, persze a Spandex, a huszadik század csodálatos találmánya, amely a csinos hölgy testén mindent megmutat, miközben egyben mindent eltakar. Csitri lányok hordták egykoron, manapság legfeljebb a térdükig tudnák felhúzni a régen derékig érő nadrágocskát. A Spandex ruhában feszítő három középkorú hölgy - majd a fináléban a három férfi is - , egyszeriben szexis és egyben nevetséges látvány, nem csoda ha az ujjongó közönség nem akarta leengedni őket a színpadról. A Londonban 1999. április 6-án tartott bemutató óta a Mamma Mia szinte állandóan úton van. Európában és az Észak-amerikai kontinensen 14 különböző színtársulat játssza a darabot, Las Vegasban a harmadik éve folyamatosan adják, az un. open-ended produkciót. A világ egyik legsikeresebb Showját eddig több mint 20 millió ember látta, s a bevétele pedig meghaladta a félmilliárd dollárt.
Sokat gondolkodtam azon, vajon mi lehet a varázsa ennek hihetetlenül sikeres musicalnak. Elsősorban természetesen a fantasztikus muzsika. Másodsorban a kiváló rendezés, amely ügyel arra is, hogy minden produkcióban ugyanazok a díszletek és jelmezek legyenek a színpadon és a komputerekkel kreált kitűnő világítás is azonos mindegyik előadásban.
A musical megálmodói úgy látszik ragaszkodnak az eredeti elképzelésükhöz. Megjegyzem helyesen teszik, ami működik azon nem kell javítani. Ami a legfontosabb azonban a színészek, s a Mamma Miahoz három középkorú - olyan bő negyvenes - , nő és férfi kell. Pont azok a beért nagyszerű színésznők és színészek, akik koruk miatt talán utoljára játszhatnak hihetően olyan szerelmi történetet, amelyben énekelni és táncolni kell. Az amerikai musical táncosai nem hosszú életűek. Három különböző előadást láttam, kettőt Chicagóban, majd egyet Las Vegasban, s a női szerepekben miden esetben kitűnő alakításokat kaptam, a három férfi a Vegas-i előadáson tetszett legjobban. Donna Sheridan szerepében Jacquelyn Holland a két barátnőjével Tonya ? Reyna Von Vett - és Rosie ? Kristine Zbornik ? fantasztikusan prezentálták a Dancing Queen számot, amely minden alkalommal hatalmas sikert arat. A házasság előtt álló Sophie ? Elizabeth Share ? is tetszett, bár két évvel ezelőtt Chicagóban Chilina Kennedy energikusabb alakítást kreált, a remek dalokra írt szerepből. Az ifjú vőlegény Sky ? Joshua J. Campbell ? talán a leggyengébben írt szerepet kénytelen előadni a darabban, ezért nincs is kirobbanó játéklehetősége. A brit bankár, Harry Bright ? Michael Piontek ? talán a legjobban formálható a három ?papaszerep" közül. Egy jelenetben Donnaval a közösen eltöltött nyári napokra emlékeznek ? Our Last Summer - , a földön ülve eljátsszák, ahogy jointot csavartak, amelyet azután közösen elszívtak.
A közönség soraiban a baby boomer generáció tagja, minden esetben hatalmas üdvrivalgással egybekötött tapssal jutalmazzák a mimikát, jómagam arra gondolok, bár születtem volna tizenöt-húsz évvel később. Ebből kimaradtam. Sam Carmichael ? Lewis Cleale - és Bill Austin ? Patrick Gallo ? szerepek közül az utóbbi a humorosabb, míg Sam végül mindenki örömére elnyeri Donna kezét. A darab Benny Andersson zenéjére és Björn Ulvaeus szövegére, az ABBA sikerslágereire épült, a sztorit Catherine Johnson írta. A rendezés Phyllida Lloyd, a koreográfiát Anthony Van Laast, a világosítást Howard Harrison neve jelzi. Az elektronikusan alaposan felerősített hanghatás Andrew Bruce és Bobby Aitken közös munkája. Erről a témáról külön tanulmányt kellene írnom, ui. a rettenetesen feltekert hangszórók számomra néha zavarják a hatást. Persze mit ért ehhez, a hetedik x-hez közelálló kritikus, szerencsémre korom miatt a hallásom úgyis gyengül, az én dobhártyámat ezek már nem tudják tönkretenni. Egykor Ethel Mermann, Mitzi Gaynor, Rita Moreno, Julie Andrews, Gwen Verdon, Gene Kelly és Donnald O?Connor és a többiek, hangerősítők nélkül beénekelték a Broadway hatalmas hodály termeit.
A Mandalay Bay Theatre színházterem 1700 néző befogadására alkalmas. A kényelmes zsöllyék, mint stadionban az ülések egymás fölé magasodnak, így nagyszerű rálátást biztosítanak a színpadra a közönségnek, előttünk akár cilinderben is ülhettek volna. A Mamma Mia helyárai 45 - 100 dollárba ? plusz adó ? kerülnek, tehát Las Vegasban manapság már nem olcsó a szórakozás. Végül, aki szeretne kis ízelítőt kapni a darabról, kattintson rá a www.mamma-mia.com websitera. Magam részéről pedig: Thank You For The Music.
Harmath István (Chicago)
