Már folynak a Dózsa előkészületei

Színpad


szegediszabadterijatekok_dozsa_diszletterv_01.jpg
Dózsa, díszletterv

Az előadás díszletét Tóth Kázmér tervezte, aki szerint a nézők sok változásra, izgalmas képre számíthatnak, az előadás csúcspontján pedig az egész színpad lángba borulva izzik majd.

  
A Szarka Tamás, Vincze Zsuzsa és Zsuráfszky Zoltán által jegyzett darabban a tűz minden formában megjelenik: az oldalsó falakon, a tüllökön, s - mintegy az összetartozás jeleként - Dózsa seregének gyülekezéskor is. A parasztvezér megégetésének ábrázolása sem szűkölködik a lángokban, a jelenetben Novák Péter - aki idén éppúgy negyvenéves, mint Dózsa György 1514-ben - fejére izzó korona kerül, éppen akkor, amikor a forró trónon ül.
   
 

A színpadkép egyik leglátványosabb eleme az hatalmas - hat méter magas és hat méter széles - lángoló és mozgó korona lesz, amely hű mása annak, melyet Dózsa fejére helyeztek megégetésekor.

   
A lángoló jeleneteket a tüzes táncok még vadabbá teszik: Zsuráfszky Zoltán koreográfus szerint motívumaiban, ritmikájában, zenéjében is pazar lehetőségeket tartogat a darab.
   
A Dózsa című táncelőadásban az énekmondó szerepében Szarka Tamás, a népszerű Ghymes együttes tagja lép majd színpadra, aki zeneszerzőként és dalszövegíróként is közreműködik a produkcióban.
   
A Dózsát a Szegedi Nemzetközi Néptáncfesztivál záró rendezvényeként láthatja a közönség július 16-án és 17-én a Dóm téren.