Már a Merlinben is szakértenek

Színpad

A színház legújabb darabjával, A szakértők ideje (Die Stunde der Experten) című komédiával érkezik a Merlinbe május 5-én, illetve 6-án. Korunk "főszereplőit", a szakértőket kipellengérező darab néhány hónapja fut nagy sikerrel, állandó telt ház előtt a német fővárosban.
 

Distel_kabare_2.jpg
Distel Kabaré
2005 februárjában vendégszerepelt először a Distel Kabaré Budapesten a nagy sikert aratott Ha a Thierse 2 x csönget című programjával. A Mikroszkóphoz hasonló hangvételt megütő társulatot Erich Brehm azzal a céllal gründolta 1953. október 2-án, hogy politikai egyensúlyt teremtsen Berlin keleti részében a már ismert nyugat-berlini Kabaréval szemben. A "Bogáncsot" rendkívül gyorsan megszerette a közönség, az NDK vezetése azonban nem nézte jó szemmel a gyakran igen élesen fogalmazó színház darabjait. A rendszerváltás után a Distel kft.-vé alakult, és azóta állami hozzájárulás nélkül működik. A német kabarészínház (művészeti vezetője 2006 márciusa óta Frank Lüdecke) a berlini Friedrichstrasse pályaudvarnál, a "kormányszékhely tüskéjeként" intelligens, szemtelen és szórakoztató politikai szatírájáról ismert.