Maratoni Sorsjáték Kolozsváron

Színpad

(MTI) A próbálkozás nem előzmény nélküli. Indiában és az Egyesült Államokban például már tartottak hasonló, több órán, vagy akár több napon át tartó színházi előadást ? írta keddi számában a Krónika. A Kolozsváron szerkesztett, egész Erdélyből tudósító magyar nyelvű napilap szerint azonban a kincses városban premiernek számító produkció mentes a formai kötöttségektől, így másfajta figyelmet igényel mind a szereplők, mind a nézők részéről. Amint azt Visky Andrej, a társulat tagja sajtótájékoztatóján kifejtette, leginkább a színházi kísérlet pozitívumaira és negatívumaira kíváncsiak, illetve arra, hogy hol található az a "fizikai és pszichikai határ, ameddig színészként képesek elmenni".

 
A Váróterem Projekt tagjait emellett az is érdekli, hogy a közönség hogyan tudja majd befogadni és feldolgozni az élményt, éppen ezért arra biztatják az érdeklődőket, hogy a szombati nap folyamán többször is kapcsolódjanak be a produkcióba.
 
A vállalkozás a 2010-ben Hatházi András rendezésében bemutatott Sorsjáték kísérleti változata. Az eredetileg egyórás előadás jeleneteit a közönség által kisorsolt elemek ? téma, szereplők kiléte és száma, a kezdő és végső cselekvések ? határozzák meg, a színészek ezek alapján improvizálnak.
 
Az előadók elmondása szerint a nézőknek nem kell attól tartaniuk, hogy a Maratoni Sorsjátékon egy-egy jelenet ismétlődni fog, hiszen a bemutató jellegéből adódóan rengeteg témalehetőség van.
 
A tizenkét órás előadásra való felkészülést a társulat blogján (varoteremprojekt.wordpress.com) lehet nyomon követni. A Maratoni Sorsjáték augusztus 20-án, szombaton 10 órakor kezdődik a kolozsvári Farkas utcában felállított színpadon.