Mark Rozovszkij Miskolcon

Színpad


legendaalorol.jpg
Hunyadkürti István és Szegedi Dezső a miskolci Legenda a lóról-előadásban  Fotó: Bócsi Krisztián

(MTI) -  Mark Rozovszkij, aki Lev Tolsztoj Holsztomer című elbeszéléséből készítette a Legenda a lóról című színházi adaptációt, hangsúlyozta, hogy nagyon örült a meghívásnak és elbűvölte a Miskolci Nemzeti Színház. A Legenda a lóról című darab kapcsán úgy nyilatkozott, hogy már nem először látta magyar művészek előadásában, korábban ugyanis Budapesten a Vígszínház, illetve a szolnoki Szigligeti Színház is műsorára tűzte. A vasárnap este látottak alapján úgy vélte: a Krámer György rendezte miskolci előadás áll a legközelebb ahhoz az elképzeléshez, amelyet ő megálmodott. Külön kiemelte Holsztomer (Rőfös) szerepét, amelyet Hunyadkürti István alakít.

 
Mark Rozovszkij a moszkvai Lomonoszov Egyetem újságíró szakán végzett, 1964-ben pedig színházi diplomát szerzett. Még 1983-ban megszervezte mára legendássá vált színházát, amely a Moszkva központjában lévő játszóhelyéről kapta nevét: Színház a Nyikitszkij-kapunál. 1985-ben elvállalta a moszkvai egyetem népszerű színháza, a Nas Dom művészeti vezetését. Orpheusz és Eurüdiké címmel megalkotta az első szovjet rockoperát, A ló halálát pedig játszották a Broadwayn  is. A 71 éves szakember nevéhez színházi szakkönyvek sora fűződik.