A trubadúrt gyakran nevezik az utolsó nagy romantikus operának, mely tele van lázas cselekménnyel és eleven jellemekkel. |
 |
| Nagyon nagy élmény látni Pavarottit, a magas C királyát Manricoként, fénykorában. A tenorok nagy kihívását jelentő Di guella pirát fantasztikus hangon, látszólag könnyedén adja elő. Akkori hangja és alakítása külön tanulmányt érdemelne - ami természetesen arról is szólhatna, hogy egy énekesi pályát mikor kell abbahagyni. Hogy akár Pavarottinak, akár más tenoroknak szabad-e a saját maguk által, iszonyatos tanulással, kőkemény munkával felépített énekesi karrierjüket haknizással végleg devalválódásra kárhoztatni. Azucenát Dolora Zajick énekli-formálja meg úgy, hogy a tökéletes hangi megjelenítés mellett nem a szerep kínálta sablonokból építkezik. A rendező nem törekszik hatásvadászatra, hanem egyszerű, emberi szituációt teremt például Azucena és Manrico kettősében. (A hazai operajátszásban elképzelhetetlen például, hogy egy férfi a partnernője elé leguggolva annak fejét a két tenyerébe vegye.) Luna grófot Sherrill Milnes, Ferrandót pedig Jeffrey Wells alakítja-énekli, akik szintén a legjobb formájukat mutatják. A kórusoknak (jelmezük telitalálat) két pompás dalt juttatott Verdi, melyet szépen adnak elő. A karmester, az akkortájt még pályája elején tartó James Levine nemcsak az énekesek, de az egész zenekar óramű pontosságú irányítására képes. A DVD tartalmazza azt az előadás végi ünneplést, ovációt is, amikor a New York-i közönség nemcsak virágokat dobál kedvenceinek, hanem a tetszésnyilvánítása jeléül a karzatról úgy hullajtja az énekesek fejére a kicsiny szórólapokat, belépőket, mint ahogy télvíz idején a kövér hópelyhek esnek. |
