Spolarics Andrea (kép) az előadást megelőzően elmondta a többnyire hozzátartozókból álló közönségnek: a stúdiósok húzták a szerepeket, sőt, többen is alakítanak majd egy figurát és remélhetőleg ez senkit nem fog zavarni. Kérte, tekintsék az előadást annak, ami: egy hosszabb, tanulással töltött periódus lezárásának. |
| Hadd idézzek néhány, a Hajónaplóban megjelent gondolatot a most vizsgázó stúdiósok 2001-es nyilatkozataiból. Horváth Kristóf: "Már abból is sokat tanultam, hogy Mohácsi egy próba után kitett a darabból. Jó volna játszani addigra, meg jó volna, ha egy ütőképes csapat alakulna ki a stúdiósokból." |
 |
 |
| Horváth Kristóf | Moskovits Krisztina |
| Nagy Ilona: "Szeretnék itt lenni. Azt érzem, hogy csak mostanában indul be ez a stúdiózás. Remélem, még itt leszek, mikor már olajozottan működik." |
 |
 |
| Pálmai Anna | Nagy Ilona |
| Tausz Péter egy napját mondta el: "... felöltözöm, megiszok egy kávét, és bejövök ide, a Bárka színházba. Reggel van egy mozgás órám kilenctől tízig, ahol bénázok, de már egyre jobb vagyok. Aztán próbálok, majd egy másik színházban is van egy előadásom. ... Este pedig forgatunk még valamit, onnan rohanok ide előadásra." |
 |
 |
| Horváth Illés | Herczeg Tamás |
| Valójában egyikük sem "kezdő színész." A színjátszás elkötelezettjei, valamilyen módon mindannyian kipróbálták már rátermettségüket: Moskovits Krisztina, Nagy Ilona, Pálmai Anna, Tausz Péter, Horváth Illés, Herczeg Tamás, Horváth Kristóf. A vizsga azonban más! Nem egy sima erőpróba. De az is igaz, a tétje sem a hallgatói státus a színművészetin. Mégis izgulnak. Az előadás után önkritikusan elemzik a játékot: ezt és ezt elrontottam, nem vagyok elégedett magammal - mondják egymásnak, sőt, az érdeklődő újságírónak is. |
 A stúdiósok egy jelenete |
| A nézőtéren helyet foglaló Kardos Róbert színművész, a Bárka társulatának tagja tömören sommázta véleményét: ez nem volt semmi! - s elismerően csettintett hozzá. A kritikus pedig elkezdi kibontani az összegzésben megbúvó részleteket.
Felhőtlen ifjúkori szerelmek, vidám hancúrozás, játék, majd zavaró, megoldásra váró szerelmi háromszögek, szembenállás és lemondás. A cselekmény előre haladtával az egyre idősödő párok gondolkodása, életről való felfogása változik, néha drámai fordulatokat vesz. |
 középen fent: a stúdiósok a társulat tablóján |
| S ha valaki hiányolná az értékelést, hadd mondjam rögvest! Az egyik legnehezebb dolog a rendező elképzeléseinek megfelelni. A Bárka színházban - talán nem véletlen - sűrűn fordul elő olyan darab, ahol a közönség valamilyen módon aktív részese az előadásnak: a színészek bevonnak egy-egy nézőt a darabba, megszólítják a publikumot és így tovább. Testközelben van a néző! A fiataloknak ebben a közegben kell megvalósítani a rendező elképzeléseit. A stúdió rámpáját ugyan olyan hitelesen használják a közönség mögött, mint a két oldalt összekötő lépcsőket és a fő játékteret. Maradjunk egy pillanatra a fénysávos ötletnél! Ha csak a jelenség létezne a színész nélkül, akkor is van egyfajta feszültség: önkéntelenül is a folyosó két végére figyel a néző, közben szeme végigpásztázza a fényösvényt - várja a történést. Ebbe a feszültségbe kell berobbanni a vizsgázóknak. Ha téved, ha nem tudja a rendező által szabott mértéket, arányt megvalósítani, oda a varázs. Megerősítem: nem ez történt. Hátborzongató volt Moskovits Krisztina gyertyás jelenete, megejtően szép Nagy Ilona felhőtlen szerelmi alakítása. Ehhez tartozik még Horváth Kristóf egyáltalán nem könnyű szerepe. Gyakorlatilag szótlanul alakít egyfajta narrátor figurát. Mozdulataival, a bútorzatot, kellékeket mozgató díszítőmunkás szerepkörét használva játssza elő a következő jelenetet, megadva ennek alaphangulatát, irányítva, s felkészítve ezzel a nézőt az élmény befogadására. A megoldás minden esetben precíz, kidolgozott. Csak annyit ad, amennyi éppen szükséges - a többi a színész és közönség dolga. |
 |
 |
| Tánc és ... | ... tánc |
| A rendezői elvárások megvalósításához szorosan kapcsolód dolog: a mozgás a színpadon. Hogyan, milyen pózban áll meg színész, hová teszi a kezét, hová megy, hogyan ül le, ha éppen nincs szövege? Milyen erővel dolgozik, ha például birkózni vagy szeretkezni kell a színpadon? Nos, a fiatalok nem hagynak kétséget: uralják és jól koordinálják mozgásaikat. Sőt! Annyira természetesen és hitelesen játszanak, hogy valóban koppan a fej a padlón, és hangosan csattan a pofon! Rendre megerősítik az előzőekben kiváltott érzelmeket! Van egy táncos betét a darabban: hogy miféle táncot lejtenek, nem tudom, de látom a harmóniát, az összerendezettséget, a könnyedséget. Megejtően szép volt! |
 Tausz Péter |
| A színészi játék egyik alapköve a szövegmondás. A "színészpalánták" szépen artikulálnak, érthetően beszélnek, jól használják hangjukat, nem érződik a modorosság, a felnőtteknél (is) oly sokszor előforduló affektálás. Nem beszédhibásak! Igaz Moskovits - talán az izgalomtól - egyszer-kétszer pöszévé válik, Pálmai pedig kissé hadar egy-egy jelentben. Megdöbbentő, de jónevű művészeink is beleesnek abba a csapdába, hogy túljátsszák az őrjöngő, kiabáló figurát. Hangképzésük megváltozik, ezzel hangjuk erejét veszti, s inkább nyüszítés a vége, mintsem erőteljes és érthető(!) ordítás. Kellemes meglepetés volt Tausz Péter "dühös" jelente: íme egy ember, aki kiabálni is tud a maga természetes valóságában, ha szerepe úgy kívánja! |
 Köszönjük a bizalmat... |
| A stúdiósok cserélgették a szerepeket, így mindenki mindenkivel játszott. Nem csak a színész, az ember volt a partner; a szerepek is találkoztak egymással. A megoldás biztató a jövőre nézve: a fiatalok képesek voltak alkalmazkodni egymáshoz, nem egymás alá rendelt viszonyt ábrázoltak, hanem az egyenrangú egymás mellettiséget mutatták be. (Ezúton kérek megértést a kiváló pedagógusi és rendezői munkát végző Spolarics Andrea művésznőtől, hogy ezen dolgozatban elsősorban nem őt méltattam.)*
*A fent írtak mind a rendező-tanárt dícsérik!(a szerk.) Fotók: a szerző felvételei |
