Mátray László sepsiszentgyörgyi színész kapta a Kaszás Attila-díjat

Színpad

(MTI) - A 2008-ban alapított elismerést az idén harmadik alkalommal ítélték oda titkos szavazással, s másodszor kapta meg határon túli művész. A díjat mindig az a színész kapja, aki nem csak kimagasló művészi teljesítményt nyújtott az elmúlt évadban, hanem jelentős közösségszervező szerepet is vállalt a társulatban.
   
Ezúttal a szavazásra jelentkezett húsz hazai és határon túli színház huszonegy művésze közül választották ki a pályatársak azt, akit a legméltóbbnak találtak az elismerésre. A demokratikus szavazás során először a színházak saját társulatuknál választanak a díjra jelöltet, majd a második körben választják ki a díjazottat.
   

matraylaszlo_kaszasattila-dij_pokornizoltan_dvett20100510003.jpg
Pokorni Zoltán átadja a díjat Mátray Lászlónak

Az idei kitüntetett, Mátray László 1999-ben szerzett színészdiplomát, s azóta tagja a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznak, ahol számos jelentős alakítást láthatott tőle a közönség.

   
A Mozaik Színészünnep közönségét - akik között ott volt a hazai és a határon túli színházi világ számos képviselője is - Vasvári Csaba, a Vörösmarty Színház igazgatója köszöntötte, majd a rendezvény - a jótékonysági gálaest - fővédnöke, Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök emlékezett a díj névadójára, arra a "közösséget szolgáló személyiségre, aki művészetének minden területén jelentőset, maradandót alkotott."
   
Pokorni Zoltán felidézve a díj születésének körülményeit, elmondta: a Mozaik Művészegyesülettel közösen olyan elismerést kívántak alapítani, amelyet nem a "hivatalosság", a politika ad, hanem maguk a színészek döntenek róla. Ők adják annak a pályatársuknak, aki nem csak színművészként végez kiváló munkát, hanem közösségszervező szerepe is jelentős.
   
A Mozaik Színészünnepen, telt ház előtt Kaszás Attila művészbarátai, valamint együttesek, előadók léptek színpadra.
   
A jótékonysági gálaest bevételét a Közhasznú Alapítvány Kaszás Attila Szellemi Hagyatékának Ápolásáért, a Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus Óvodája, Iskolája, valamint a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány támogatására fordítják.