Meghallgatták a színházigazgató-jelölteket Székesfehérváron

Színpad

A leírtak szerint a grémium előtt Frigyesi András, a Deutsches Theater vezetője, Kuna Károly színművész, Quintus Konrád színművész, a Vörösmarty Színház igazgatóhelyettese és Szűcs Gábor színművész, a teátrum korábbi művészeti vezetője mondta el húsz-húsz percben, hogy miként képzeli el az intézmény jövőjét, műsorpolitikáját. Az ötödik pályázó, Surányi András író, rendező külföldi tartózkodása miatt nem vett részt a meghallgatáson.

 
A pályázók augusztus 31-én mondják el elképzeléseiket a színház kollektívája előtt, a város közgyűlése pedig szeptemberben tárgyalja a pályázatokat ? írja az fmh.hu.