Meghalt Eörsi István. A súlyos beteg Kossuth-díjas írót, a demokratikus ellenzék kiemelkedő személyiségét hajnalban érte a halál. 74 évet élt.
(MTI) Eörsi István 1931. június 16-án, Budapesten született. 1953-ban szerzett magyartanári diplomát az ELTE-n. Egy ideig tanított, majd a Szabad Ifjúság című lap munkatársa, 1956-tól Lukács Györgynél volt aspiránturán. 1952-ben József Attila-díjat kapott. 1956-os Ütni az ördögöt című verskötetét elkobozták. Elsősorban újságíróként vett részt a forradalomban, tevékenységéért decemberben letartóztatták, és nyolc év börtönre ítélték.
1960-ban amnesztiával szabadult. 1967-ig alkalmi szellemi munkákból, fordításból élt, ugyanebben az évben az Élet és Irodalom szerződéses munkatársa lett. 1977-82-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház dramaturgja volt, 1982-től szabadfoglalkozású író. 1983-tól 1986-ig Nyugat-Berlinben élt. Részt vett a demokratikus ellenzék munkájában, a Beszélő belső köréhez tartozott, később az SZDSZ tagja, a Magyar Narancs főmunkatársa lett. A pártból 2004 augusztusában kilépett. Az 1970-es évek óta volt egyik meghatározó alakja a magyar kulturális közéletnek, "örök ellenzéki", szóban és írásban is karakteres, örökké perlekedő véleményformáló, aki mindig vállalta, amit kimondott vagy leírt, akár a múltban, akár napjainkban.
Eörsi Istvánnak több mint 35 önálló kötete jelent meg. Versei, drámái, novellái a kelet-európai groteszk jegyeit mutatják, annak pesszimizmusa nélkül. Művein átüt szociális érzékenysége, történelmi igazságkeresése, kesernyés optimizmusa. Esszé tanulmánykötetet írt Gombrowiczról és Kleistről (Időm Gombrowiczcsal), Jóbról és Heinéről (Jóbok könyve). Legsikeresebb színművei a Sírkő és kakaó, valamint Lukács Györgyről írt darabja, az Interjú, amely a filozófussal élete utolsó hónapjaiban folytatott beszélgetések alapján készült. Emlékezés a régi szép időkre című börtönmemoárjában pontos képet ad a Kádár-korszakról. Verseket és drámákat is fordított magyarra, lírai fordításkötete a Ruhapróba, s ő fordította le Lukács György több kötetét is. 2005-ben jelent meg Dr. Noha című publicisztikai kötete.
Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. 1952-ben lett József Attila díjas, 1983-ban Frankfurter Autorenstiftung-díjat, 1988-ban osztrák műfordítói díjat kapott. 1990-ben a Színikritikusok Díjával tüntették ki, 1991-ben a Magyar Köztársaság Aranykoszorúval Díszített Csillagrendjét vehette át. 1993-ban Parnasszus-különdíjat és a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsának (IBBY) különdíját kapta meg, 1996-ban a Soros Alapítvány életmű-díjával tüntették ki, az idén lett Kossuth-díjas.
