És akkor most mi van? Mi nincs? Ki nincs?!
Tragédia van. Nincs Pálfi Tibor Szomory Hermelinjében Kaszás Attila alakításában. Nincs Kaszás Attila.
Kaszás Attilának semmi köze nem volt a halálhoz, és minden volt, amihez a halálnak nincs köze: erő, lendület, ív, töretlenség, energia, munkabírás. Élet, szóval. Nem pusztította széjjel magát, nem készült áldozatnak Thália oltárán, nem vett félvállról semmit; viszont sokszor vitte mindkét vállán az előadást, árasztott egészséges munkabírást, ott volt a színpadon nagyon, és minden alakításával azt ígérte: ott lesz még sokáig, hosszútávú színészetre készült.
Lángoló tekintetű fiatal hős, érett romantikus férfi, aki éppen elért - tán legutóbbi szerepében, a Mesél a bécsi erdő csöndes-állhatatos Oszkárjában - a középkorú karakterig; és megöregedni sosem fog. Ősz sem lesz - szőke marad mindig.
A színészhalál mindig kollektív: kollégák, partnerek, társak a játékban hiába várják tőle a végszót, hiába nyúlnának az ő keze után, hiába néznének az ő szemébe - belőlük is meghalt egy darab. A 8. esküdt mellől hiányzik Kaszás, a Sólyomistennő mellől hiányzik Kaszás, III. Richárd mellől hiányzik Kaszás. Börcsök Enikő Marcsája mellől elment Kaszás Attila Miskája.
A színészhalál mindig tömeges: a színésszel szerepek sora hal meg. Meghalt a holdbéli csónakos, meghalt a sokat vívódó 4. esküdt, meghalt Buckingham, meghalt a jó Oszkár; és meghalt a Rádiós a Padlásból, aki pedig váltig állította, hogy neki itt van még dolga, itt vannak álmai...
Elment Jimmy, a dühös fiatal - lehiggadt elébb, úgy ment el.
Próbálta itt tartani, megtartani, életben tartani egy óriási közös fohász; napokig izzott a világháló, áradt a szeretet, a bíztatás, a könyörgés, a remény - de valami az agyban úgy döntött: nem lesz belőle beteg ember, nem lesz kétes és hosszas fölépülés, nem adatik több idő neki álmokra, játékra.
A közönség pedig döbbenten próbálja tudomásul venni, hogy Kaszás Attila elment. És most az jön, hogy sokáig nézünk és látunk majd egy Kaszás Attila alakú hiányt a színpadon.
