Megjelent a Magyar Teátrum októberi száma

Színpad

 Fekete Péter

Az októberi szám tartalmából: a lap emlékoldallal búcsúzik egyik alapítójától, Bujtor Istvántól, Pásztor Erzsi a mostani soproni előadással együtt pályája során harmadszor játssza Orbánnét a Macskajátékban, Cserhalmi György Krúdy Gyula - Parti Nagy Lajos darabot rendez Debrecenben, a Forgószínpad rovatban a Győri Nemzeti Színház mutatkozik be. Ukrajnai kritika olvasható a Békés Megyei Jókai Színház Háztűznéző előadásáról, a Bárka Színház gazdasági igazgatója, Petz Annamária és Nagy József világhírű magyar koreográfus egy-egy írásával folytatódik a színházi törvény hatásainak elemzése, de foglalkoznak még egyebek között a Kolozsvári Állami Magyar Színház idei műsorával, az Aradi Kamaraszínházzal, a győri Hunyadi László-előadással és beszámolnak arról is, hogy kortárs opera világpremierjére készülnek Debrecenben valamint, hogy újra lesz operett Kecskeméten.

 
Mint arról korábban írtunk, az újságot az alapító színházakból delegált szerkesztőbizottsági tagok szerkesztik, és részben írják is. Főszerkesztő: Fekete Péter, a Békés Megyei Jókai Színház igazgatója. A lap egyszerre szeretné megszólítani a színházi szakma szereplőit, a rendezőket, a díszlettervezőket, a színészügynökségeket és a technikai szereplőket, tehát mindazokat, akik a színházkultúra közvetítésében szerepet vállalnak, ugyanakkor a nézőkhöz is szól.