Megkezdődött a magyar színházak seregszemléje Kisvárdán

Színpad

 

(MTI) A színészeket és nézőket Leleszi Tibor polgármester, Seszták Miklós, a Fidesz-KDNP térségi országgyűlési képviselője, valamint Seszták Oszkár, a megyei közgyűlés elnöke köszöntötte. Az ünnepélyes megnyitót követően Szigligeti Ede Liliomfi című darabját mutatta be a nagyváradi Szigligeti Színház, éjféltől pedig a sepsiszentgyörgyi M Stúdió társulata lép színpadra Mint a fagyöngy című előadásával.
    

A romániai, ukrajnai, szerbiai és szlovákiai magyar színházak műsorából idén Bicskei István színész válogatott. A fesztivál versenyprogramjába azok a produkciók nevezhettek, amelyeket a társulatok 2011. április 1. és 2012. március 31. között mutattak be.
    
Az előadásokat szakmai zsűri értékeli, a bírálatban pedig a közönség is részt vehet három zsűritaggal.
    
A produkciókat négy helyszínen, a Művészetek Házában, a Várszínpadon, a Rákóczi-stúdióban, illetve a Flórián téren rendezik meg. Idén - ahogyan tavaly is - Erdélyből várják a legtöbb színtársulatot: Kisvárdán lép fel a nagyváradi Szigligeti Színház, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió, a marosvásárhelyi Színművészeti Egyetem Stúdió Színháza és a Yorick Stúdió; utóbbi a szombati fesztiválnapon a szintén marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatával közösen adja elő Székely Csaba Bányavirág című színművét.
    
A magyar színházak kisvárdai találkozóján bemutatkozik a szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata, a temesvári Csiky Gergely Színház, az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület, a kézdivásárhelyi Városi Színház, az Erdélyi Vándorszínház, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Színház- és Televízió Karának hallgatói, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház, a kolozsvári Állami Magyar Színház, a csíkszeredai Csíki Játékszín színtársulata, valamint a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház is, amely az Udvarhely Táncműhellyel közösen tart előadást.
    
A Délvidéket a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház, a Zentai Magyar Kamaraszínház, az Újvidéki Színház, az Újvidéki Főiskola és a Magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház, addig a Felvidéket a kassai Thália Színház, Kárpátalját pedig a beregszászi Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház képviseli.
    
A magyarországi kőszínházak közül a debreceni Csokonai és a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata, illetve az ExperiDance Produkció, a Tolcsvay Trió, a Téka Együttes és a Cédrus Néptáncegyüttes látogat el Kisvárdára.
    
A díjátadóval egybekötött záróünnepséget június 30-án este tartják a Várszínpadon, ezt követően Szergej Medvegyev A fodrásznő című darabját állítja színpadra a debreceni Csokonai Színház Viktor Rizsakov rendezésében.
    
A kilenc napig tartó színházi fieszta keretében szakmai fórumot és más programokat is rendeznek: a június 24-én neves rendezők, színházigazgatók és dramaturgok beszélgetnek magyar színház jövőjéről, a határon túli főiskolások részére pedig workshopot rendeznek, amelyen Bicskei Zsuzsa színművész színésztréninget tart a fiatalok számára.
    
A kísérőprogramok másik érdekessége a Kiss Manyiról szóló kiállítás lesz: a színésznő születésének századik évfordulója alkalmából Kisvárdára hozza a művész életét bemutató kiállítási anyagát az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet. A Művészetek Házában megtekinthető, június 22-én nyíló tárlaton a legendás művésznő családi okiratait, levelezésének egyes darabjait és színpadi jelmezeit tekinthetik meg az érdeklődők.
    
A hagyományoknak megfelelően idén is látható lesz a Napról napra című kiállítás, amely a fesztivál legjobb pillanatait mutatja majd be.
    
A szervezők emellett számos kulturális rendezvénnyel, így gyerekprogramokkal, könyvbemutatókkal, zenés műsorokkal, koncertekkel, utcaszínházzal, valamint népművészeti vásárral és gasztronómiai bemutatóval várják a nemcsak a színház iránt érdeklődőket Kisvárdára.