Megkezdődött a Soltis Lajos Országos Színházi Találkozó Celldömölkön

Színpad


feherlofia.jpg
Fehérlófia
 
A vasárnap estig tartó fesztiválon idén kilenc társulat, színházi csoport mutat be összesen tizennégy produkciót, a résztvevők között határon túliak is vannak, ők Szlovákiából érkeztek.
    
Az országos találkozót, amely a Nemzetközi Kulturális Alap (NKA), a Nemzeti Civil Alap (NCA), Celldömölk városa, valamint a Vas Megyei Közgyűlés támogatásával valósulhat meg, már ötödször szervezi meg a Soltis Lajos Színház.
    
A tervezett bemutatók közül a legnagyobb érdeklődés a veszprémi Teleszterion Színházi Műhely péntek esti előadását előzi meg, akik Kurt Vonnegut Az ötös számú vágóhíd című színművét adják elő Komáromi Sándor rendezésében. Fokozott figyelem irányul még a Trainingspot Társulat szombat délelőtti előadására is: Papp Gábor rendezésében állítják színpadra A világ legnagyobb szállodája című darabot.
    

alomevok.jpg
Álomevők
 
A celldömölki Soltis Lajos Színház idén ünnepli fennállásának 30. évfordulóját, ebből az alkalomból mutatják be szombat este a találkozón a társulat eddigi pályafutását megörökítő dokumentumfilmet is. A fesztivál zárásaként a vendéglátó színtársulat adja elő az Álomevők című mozgásszínházi előadást, amely szeptemberben a Magyar Szín-Játékos Szövetség Feszt-Fest fesztiválján a 2009-2010-es évad egyik legjobb produkciójaként Paál István diploma elismerést kapott.
    
Az országos találkozót követően a celldömölki Soltis Lajos Színház nehéz anyagi körülményei miatt kénytelen felfüggeszteni "üzemszerű működését", ami azt jelenti, hogy egyelőre nem tudnak új darabokat színpadra állítani és rendszeresen előadásokat tartani. Ennek ellenére utazó színházként eddigi darabjaikat továbbra is műsoron tartják, sőt a társulatnak meghívása van Norvégiába egy nemzetközi fesztiválra is.