Megmutatkozik az egyetemi színpadok színe-java

Színpad

A Színváltások fesztivál az egyetemi színpadok szemléjeként különleges és kiemelkedő lehetőség arra, hogy az egymástól többnyire külön tevékenykedő társulatok egy eszmecserékkel és vitákkal egybekötött rendezvényen adhassanak számot munkájukról. Az évente kétszer - májusban negyedik alkalommal - megrendezett sorozat iránt mind a közönség, mind az előadók részéről óriási igény mutatkozik - mondta Formanek Csaba főszervező. Szerinte egy ilyen szemle nemcsak a korosztályhoz, hanem egyfajta szellemiséghez is kötődik. Kiemelte: az idei fesztiválon sokkal többen dolgoznak, mint az ezt megelőző években, sok önkéntes segíti a munkát.
 

szinvaltasok_sajttaj_formanekcsaba_bytsd2.jpg
Formanek Csaba
 
A szervezők a rendezvény egyik kiemelkedő előadásaként említették a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Részletek a bolyongás meséiből című produkcióját, amelynek 200. előadását a Prizma Színházban láthatja majd a közönség. A fiatal társulat energikus, lehengerlő perceket tartogat: aki nem ódzkodik a helyenként provokatív részletektől, annak érdemes megnéznie az előadásukat.
 
Kuriózumnak ígérkezik a színitanodák seregszemléje is, amelyek közül négy is bemutatkozik a Színváltások keretében. Formanek Csaba hangsúlyozta: zsűri nem lesz, hiszen nem összehasonlítani szeretnének, hanem megmutatni, hogy kik ők, hogyan tudják egymást inspirálni - ennek ellenére nem maradnak el a "vérre menő szakmai beszélgetések" sem, amelyek kellő teret biztosítanak majd a vélemények kinyilvánítására. A fiatal tehetségek és alkotók lelkes támogatójaként a Sirály, a Tűzraktér és a Prizma Színház ad otthont a fesztiválnak, ahol sokféle alkotó sokféle módon találkozhat majd ebben a három napban.
 
Izgalmas kísérletnek lehetnek tanúi, akik ellátogatnak a Radikális Szabadidő Színház Gyros-töredékek című, háromrészes sorozatára, amely egy hosszú műhelymunka eredményeként jött létre. Az 5+1 napos rendezvény hivatalos zárónapján, 20-án este Brutus és Caesar a Tűzraktér pultja mögött tógában várja a feloldozást, a talpalávalót pedig a Tilos dj-i szolgáltatják.