Megnyílt a színház kávéháza

Színpad

A vendégművészekkel bővített társulat által előadott nyitóprogramban, amelyet Lendvai Zoltán rendezett, kávéházi humor, kuplék, sanzonok, slágerek szerepeltek. A színészek a közönség között, az asztalok mellett foglaltak helyet és a legváratlanabb pillanatokban fakadtak dalra vagy szövegre, amit a közönség szemlátomást nagyon élvezett. A zenés számokat Lendvai Zoltán és Döme Zsolt, a színház zenei vezetője válogatta ki a Színművészeti Egyetem könyvtárában 8500 kotta közül. A zenét a Cserta család (Cserta Gábor, Ifj. Cserta Gábor és Cserta Balázs), valamint Réti Anikó, a színház korrepetitora szolgáltatta, a színművészek pedig az este folyamán a felszolgálásból is kivették a részüket.
 
 
 
 
 
 
 

Fotó: Kovács Milán és Lőrincz Miklós