|
Kulka János színészi minőségén túl talán emberi minőségét is mutatta, belesírt az előadásba. Ez meglehetősen szokatlan színpadi esemény. Nem az, hogy sír valaki, egy színésznek technikából képesnek kell lennie erre, és még csak nem is számít bravúrstiklinek! De nem, Kulka János sírta el magát, felolvasás közben, látszott, hogy többször próbál előtörni a könny, de ő uralkodik magán, erőt vesz a feltoluló érzéseken, aztán mégis.
Egy férfi sír, szokatlan dolog ez? Nem.
Őszinte. Tiszta. Természetes. Amilyen a darab, amilyen a regény. Őszinte. Tiszta. Természetes.
Kertész Imre Kaddish a meg nem született gyermekért szövege regény, a felolvasó-színházi beszélgetés után derült ki, hogy Kertész évekig sikertelenül próbálkozott saját szövegét átültetni színpadra. Visky bajsza úgy ül az orra alatt, mint egy komoly éjjeli lepke, a szeme viszont mosolygott, szóval Visky András elmondta, hogy tíz éve, lelkigyakorlatként állt neki a feladatnak. Nem kötött szerződést, hanem csak úgy, a maga kedvéért írta. Aztán mire elkészült vele, közbejött egy váratlan esemény, Kertész Nobel-díja. Pár évre félretette a szöveget, ráadásul a monodráma mellé még egy verzióban megírta a darabot, méghozzá tíz szereplőre. Mi Pécsett a "monodrámát" hallhattuk. Azért tettem idézőjelbe a monodrámát, mert ez dialógus, de istennel. Lehet, hogy a nagybetűs Istennel.
És Kulka szemében könnyek ültek, már nem csak a színészt láttuk, hanem az embert is.
A vitaindítót Zoltán Gábor tartotta, de nem vita alakult ki, hanem beszélgetés. Visky elmondta, hogy nem divatból állt neki Kertész regényének, hanem belső szükségletből.
Remélem a felolvasó-színházi siker megindítja a színházigazgatókat, s ebből a darabból számtalan előadás születik majd. Szükség lenne rá.
|
