Megtisztító szexualitás

Faszverés, szopás, baszás? Jól megkúrni, aztán bevásárlókörutat lejteni a plázában? Hogy ennyi lenne? Nem. Hogy több-e? Nem tudom. Más. Ahogy mondani szokták. Pedig ez is mi vagyunk. Ez is normális. Emberek, akik másképpen gondolják, mint néhány másik.

Mi van abban, ha egy férfi fél kimondani a legcsodálatosabb szót egy másik férfinak? Émelyítő szerelmi jelenet egy romantikus film végén egy férfi és egy nő között.
Mi van, ha megaláztak és szenvedésed rabjává válsz? Lélektani dráma egy rossz családban felnőtt kisfiú életéről.
És mi van, ha le akarsz szokni a drogról, de rájössz, hogy sokkal nagyobb dolgoktól függsz fél grammnál? Ez már az élet. És mind az. A vége. Végletek persze. De lehet igaz.

Egy remegő test ócska kapucnis pulcsiba burkolózva és az ellentmondásos módon tulajdonában lévő vérfriss, partizó párocska.
Akiket egy plázában vett meg kilóra egy hájpacnitól. Embert vesz, életek fölött dönt, miközben maga a tökéletes emberi roncs mintaképe.
Egy gazdag callboy pucéran fotelben fetrengve, munkakészen várja a betoppanó kuncsaftot. És még nem tudja, nem menekülhet saját sorsa elől. Mert mindenkinek megvan a sztorija. Ami napra nap, éjszakáról éjszakára belerágja magát tulajdonosa agyába. Amit nem kerülhet el. Amitől megtisztul és megszabadulhat végre sivár földi léte pokoli szenvedéseitől. És hogy mennyit ér két emberi élet?
Hát kétszáz extasy tablettát. Valakiért talán sok is. De mégis. Az emberi élet bármilyen halálra ítélt is, felbecsülhetetlen.

Minden megtörtént. Csodaszép élmény volt látni, hogy ezt mind elmondták a Régi Thália Stúdió színpadán. Hogy azonosulhattam egyszer valakivel, aki más. Más, mint én vagy más, mint bárki más.
És ez a néhány felejthetetlen színészi jelenlétnek volt köszönhető. No meg Alföldi Róbertnek, aki életében először nyúlt kortárs alkotáshoz, Mark Ravenhill Shopping and Fucking című darabjához.
Eddig azzal foglalatoskodott, miként tehetné maivá az évszázados poros ódákat zengő naív hősöket. Most végre elmondhatta szó szerint és egyértelműen, amit akart. Néhol talán túlzásba is vitte a magyarázatot.
A színpad mögött ugyanis a már szinte elmaradhatatlan projektor ágaskodott, ahol szuperközeliben lehettem tanúja hosszú perceken át annak, miként hatol be folyvást egy hímtag egy női szentélybe vagy mely módon ingerli egy férfiajak az ágaskodó férfiasságot.
Nos erre nem volt szükségem. Hisz a vászon előtt, ha még annyira sem történt meg semmi valójában, mégis minden történt.

Tragikomikus irónia csillant a szavak peremén, gyomronvágó dráma csapódott vissza a falakról és pokolbűzös szenvedés sistergett a levegőben.
Az exdrogos, de örökké függő és bizonytalan homoszexuális Markot Hujber Ferenc pontos hitelességgel, néha nevettető komiszsággal, máskor borzongatóan földöntúli sikolyokkal adta.
Garyt, a fiút, akit nevelőapja erőszakolt éveken át, amitől zavarodott mazochista szexfüggővé vált, Száraz Dénes megejtő szépséggel, szívbehatoló finomsággal formálta, miközben ha kellett, szavai megalázó gúnnyal ütöttek sebeket.
Almási Sándor pedig olyan szétdrogozott, örökké pörgő szánalmas figurát hozott, mely egy pillanatról a másikra képes volt szadista szörnyeteggé, majd didergő kisegérré változni át.

Az viszont talány marad, hogy a kegyetlen fődíler Briant miért nőként értelmezte Alföldi és miért játszotta Almási Éva kiégett, csalódott, hiteltelenné vált gyenge emberként, mikor a karaktere rejtett gyengeségén kívül semmi oka nem volt erre.
Balázsovits Edit, aki Lulut, Robbie (Almási Sándor) barátnőjét, vagy inkább kába lelki társát adta, csináltan emelt hangon kereste a hangulatot, de csupán néhányszor talált rá karakterének jellemvonásaira.

De még utóbbi malőrök sem vethettek gátat a végső csodálatos katarzisnak, a mindent elsöprő együtt éneklésnek Ádám- és Évakosztümben, mely nemhogy pontot, de felkiáltójelet tett Alföldi izgalmasan eredeti előadásának végére.
Váczi Eszter és a Szörp zenekar pedig játszott tovább, miközben fejemben még egy pokoli zaj, a gyilkos fúrógép hangja kalapált. "Can you feel the love tonight?" Nem. Még sokkal többet éreztem.

Fotó: Tóth Anett