Meleg fodrász, Safranek és macsó!

Igen, de előtte Szegeden töltöttem egy évet, ott is jól éreztem magam, sokan mentünk oda a főiskoláról, Ruszt Józseffel dolgoztunk, aki sajnos nemrég elhunyt. A társulatváltás nem rázott meg nagyon, mert a társulatból sokakat ismertem, nem beszélve arról, hogy az igazgató úr - Balikó Tamás - első vizsgarendezésében is játszottam még a fősikolán. Nem volt megrázkódtatás, inkább kíváncsian vártam, milyen lesz találkozni a régi barátokkal. Elképesztő lazán és könnyedén épültem bele a társulatba, nem találkoztam féltékenykedéssel, irigységgel, azóta is barátságos a hangulat.

Nem tudom, sértő-e ez a megállapításom, de Ön Kaposváron színészként a középmezőny élén lehetett, itt Pécsett abszolút az élen áll, a vezető színészek közé emelkedett: Balikó Tamás, Fillár István mellé.

Ez nem bántó, sőt Minden relatív, minden attól függ, ki éppen hol, s mikor tartózkodik egy társulatban. Kaposváron lehet, hogy maradnom kellett volna még, hogy a csúcsra kerüljek - de ott is játszottam kiemelkedő szerepeket, mondjuk Raszkolnyikovot a Bűn és bűnhődésben.
Érdekes dolog ez a vezető színészség, hiszen rengeteg színészről tudunk, akik remek színészek voltak és soha az életben nem játszottak főszerepet. Vezető színésznek azokat tekintjük, akik legtöbb időt töltik a reflektorfényben. Minden színész ez szeretne lenni, de ott van például Makláry Zoltán vagy Gyenge Árpád Nagyszerű színészek voltak és tudtommal , többnyire epizódszerepeket kaptak, egész pályafutásuk során. Nekem Kaposváron ez egyáltalán nem volt ellenemre, sőt, az elismertségem ugyanakkora volt, mint amikor főszerepet játszottam.
Soha nem okozott dilemmát, hogy a középmezőny tetején, vagy az élmezőny elején vagyok. A munkámat igyekszem ugyanolyan jól végezni. Az, hogy ki hová jut el a színészi pályáján, az nagyban függ attól, hogy a tehetségen túl mennyire tudja folyamatosan gyakorolni a szakmáját. Ha valaki mindig csak nyolc-tíz mondatos szerepeket alakít, akkor nehezen jut el oda, hogy egy társulat élére kerülhessen. Nagyon sokat kell gyakorolni ahhoz, hogy valaki el tudjon játszani egy előadást vivő szerepet, edződni kell hasonló nagyságú szerepeken.

(a képen:

Hajmeresztő - Tony Whitecomb)

Játszott egyetemi színpadon is, bátran mer kockázatot vállalni?

Igen. Vonz, hogy történjenek velem újabb és újabb dolgok, újabb kollegákkal és rendezőkkel ismerkedjek meg. Erre a Janus Egyetemi Színházban is adódott lehetőség, diplomások és diploma nélküliek játszhattunk együtt, a közös bennünk a színház szeretete volt.

A szakmai tudása kiemeli a jelenlegi társulatából, ezt hogyan éli meg? Kezdve azzal, hogy Ön minden szituációban érthetően tud beszélni, viszont a kollegái egy része ezt nem mondhatja el magáról, nemrég volt alkalmam erről meggyőződni.

A színházi szerep megformálása számomra ott kezdődik, hogy hallani kell, amit beszélek, és csak aztán beszélhetünk a művészetről. Hogyha objektíve fel kell hívnom valaki figyelmét, hogy hibázott, és én már ezt a csapdahelyzetet átéltem, például annyira mélyre sikerült az emberábrázolás és annyira el voltam ájulva magamtól, hogy a partnerem sem hallotta a szavam. Ha olyan a helyzet és közel áll hozzám a kollega, akkor odalépek hozzá és szólok, hogy nem hallom, amit mondasz - ezt félig viccnek szántam, de előfordult már és az is megtisztelő, ha fiatalabb kollegák tanácsért fordulnak hozzám. Valóban az a tapasztalatom, hogy egyre renyhébben beszélnek a színpadi emberek. Fontosnak tartom, hogy plasztikusan és szépen beszéljenek a színpadon, főleg verses darabok esetén.

Minden szerepet annak fogok fel. A most műsoron lévő darabokban például abszolút különböző karaktereket alakítok. Egyszer egy macsót, egy másik darabban egy meleg fodrászt, és mindig várom azokat a napokat, amikor egymást követő estéken mennek ezek az előadások, hátha lesz olyan néző, aki egymás után tekinti meg a darabokat, és elcsodálkozik, hogy nahát, ez ugyanaz a fickó lenne! Erről szól a színház, hogy illúziót keltsünk a nézőben, arról nem is beszélve, hogy egy vidéki színházban ugyanazokat a színészeket látják estéről estére. Óriási a megújulási vágy bennem, ha kapok egy új szerepet, igyekszem a tőlem megszokott szinten interpretálni, de meglepni is szeretném a nézőket, akik estéről estére színházba járnak.

Ön nemcsak a Nemzeti Színházban játszik, hanem például a Pécsi Harmadik Színházban, ahol több emlékezetes alakítása volt Vincze János rendezéseiben Sőt azt hallottam, hogy Vincze felújítja két korábban nagy sikerrel ment Spiró rendezését. A Szappanoperát például. Emlékszik még a szövegére?

Úgy kezdődik, hogy: "Kezicsókolom! Kertész Dóra, ugye?" (Lipics nevet) Még több szövegre is emlékszem, egy hét munkával fel tudom eleveníteni. Nagyon izgalmas lenne, mert ilyet még soha nem csináltam. Öt éve ment utoljára, azelőtt négy éven keresztül játszottuk, ötven előadást élt meg szobaszínházi előadásként, életem egyik legérdekesebb előadása, nagyon felcsigázott az ötlet.

A felségemnek vettünk egy számítógépet, először csak játszottam rajta, ezt hamar meguntam, aztán elkezdett érdekelni, mit is lehet belőle kihozni, elvégeztem egy iskolát, később autodidakta módon fejlesztettem magam, fokról-fokra alakult

A Pécs Nemzeti Színház és a Pécsi Harmadik Színház, valamint a Bóbita Bábszínház honlapját szerkeszti.

Igen. A PNSZ-nek volt egy honlapja, úgy tudtam, egy számítástechnikai cég inkább csak kényszerből csinálgatja, rákérdeztem, szívesen megváltak tőle, rábízták egy lelkesebb emberre: rám. Így került a kezembe, a mai napig is órákat dolgozom vele.

Összeegyeztethető ez a munka a színészettel?

Nem olyan nagy szám ez manapság már. Szinte ugyanarról van szó, amikor kitalálom, hogyan álljon össze a honlap, mint amikor a színházban a néző és a szerző, rendező elvárásait szolgálom ki. Az a fontos nekem egy weboldallal kapcsolatban, hogy mire lehet kíváncsi a látogató.

A legtöbb színész, ha valamit kezd a szakmája mellett, akkor azt többnyire épületen belül teszi, mondjuk rendezni kezd Én valami mással akartam foglalkozni. A színészet nagyon kiszolgáltatott pálya, én magamra soha nem oszthatok szerepet, azt mindig csak kapom. Szerencsém volt, szinte mindig kedvemre való szerepeket kaptam, de ott az eshetőség, ha ez mégsem így történne. Amióta a webbel is foglalkozom, sok mindent másképpen látok, nem járnak mindig a színház körül a gondolataim, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt. Ez jó dolog, nem szabad a szakmával együtt feküdni és azzal is kelni. A színészetből nehéz kimozdulni, reggel mindig azzal foglalkoztam, hogy este mit játszom, hogyan, miképp Most meg előfordul, hogy egy órával az előadás előtt állok fel a számítógéptől, boldogan, mert azt hagyom a hátam mögött, amit szeretek, s szintén boldog leszek, mert megyek játszani.

Egyre nyitottabb vagyok. Alapvetően zárt a mentalitásom. Fegyelmezettnek mindenképpen nevezhetem magam, nagyképűség nélkül, hiszen a szakma meg is követeli ezt tőlem

Ezt a színpadon nyújtott teljesítményéről már leírtam egyszer.

És a számítógépes munka is ugyanezt követeli meg. Pont emiatt talált meg engem ez a két szakma.

Ezért is volt furcsa nekem, hogy Ön közönségdíjat kapott. Nem láttam mosolyogni még harmincnyolc foggal, nem habos és nem heherészik könnyeden

Nem csak az elmúlt évadnak köszönhetem ezt a díjat, hanem annak a hét évnek is, amit itt töltöttem. Bár játszottam tavaly füllel hallhatóan sikeres szerepeket. Érzem, hogy a nézők nagy része kedvel. Ez a díj azon múlik, hogy bedobják-e a szavazócetlit, vagy sem. Örülök neki, hogy én kaptam a legtöbbet. Tavaly a Csókos asszonyban játszottam Kubanek-et, ami majdhogynem buffó szerep, ilyen sem árt a közönségdíjhoz!

De Ön akkor is karcos karakter marad számomra. Hány éves?

Februárban leszek negyven.

Lehet azt mondani, hogy sikeres?

Amit kitűztem magamnak korábban, azt megcsináltam.

Női magazinokból csenem ezt a kérdést: hogy áll-e a sikeres férfi mögött egy nő is?

Igen. A feleségem, Ágnes. És még egy nő van az életemben: a kislányom, Franciska. Lassan három éves lesz. Sokat segítenek nekem, ez közhely, de így van.

Hogyan lehet elviselni egy színészt, aki, ha hazajön, odaül a számítógéphez. Nem elég, hogy játszik, azt sem lehet tudni, hogy igazat mond-e, elhitethet bármit, amit csak akar

Megszokta, hogy színész vagyok. Nekem furcsább, mint neki, amikor este fel kell pattannom a vacsoraasztal mellől, és el kell mennem a színházba. Szeretem a meghitt családi együttléteket. Ha munka utána hazaérek, már senkit nem zavarok a számítógéppel, mindenki alszik.

Otthon igyekszem nem színésznek lenni, csak a színpadon. Szívesen mesélek Franciskának, nemrég a Macskafogóra is elvittük, tetszett neki, egy hang nélkül végignézte az egészet. Most mindig ezt kell mesélnem elalvás előtt. Ő Cicó, én meg Safranek - az előadásban is ez a szerepem. Igyekszem nem színházazni otthon. Persze szóba kerülnek színházi dolgok, ha a feleségemmel beszélgetünk.

Az, amit művész allűröknek szoktak nevezni, mennyire érint Önt?

Semennyire. Van, aki csak azt látja a színészekből, hogy isznak, cigiznek Igen, nőznek is. Ehhez képest azt látom péntek este, ha sétálok, hogy baráti társaságok, öltönyös úriemberek elszabadulva a munkahelyükről úgy esnek be az első szórakoztatóipari egységbe, de úgy és ott csak isznak, iszogatnak. Ugyanúgy működünk mi is, mint bárki más. Nem szeretem misztifikálni azt a dolgot, hogy valaki színész, és akkor ettől már valami különleges ember. Jó, az idegrendszere, az agyberendezése más. Tipikus kérdés, hogy hogyan tudok ilyen sok szöveget megjegyezni. Ez is csak tréning dolga. És éppen azért is lesz valaki színész, mert nagyobb benne a fogékonyság.

Ha kapna egy hívást, mondjuk a Radnóti Színházból, hogy: "Zsolt! Gyere! Kellesz nekünk!"

Nem tudom, mit mondanék. Az adott szituáció dönt. De a színházi élet ebben nagyot változott, nem igazán hallok ilyesmiről, hogy valakit elhívnának egy másik színházba, ez nagyon ritka. Hízelgő lenne, de én nem vagyok pest-centrikus színész. Nem fogom sírva befejezni a pályafutásomat, ha nem szerződhetek Pestre.

És a szinkron, a film, a sorozatok

Pont ezek miatt találtam ki a számítógépet. A film? Ugyanaz a három ember játszik minden filmben. Nem izgat a filmezés annyira, hogy tegyek is érte valamit, nem járok el castingokra. Az már megfordult a fejemben, hogy ha Pécs lesz 2010-ben Európa Kulturális Fővárosa, csak építenek egy rendes utat Budapestig, akkor szabályosan közlekedve is másfél órán belül odaérhetek, akkor elképzelhető, hogy a maihoz hasonló szabad napon megpróbálok egy szinkronszerepre elmenni. Főiskolás koromban szinkronizáltam, de nem okoz semmi keserűséget, hogy azóta nem.
Magyarországon speciális helyzet alakult ki, Nyugat-Európában nincsen még egy ilyen ország, ahol ennyire egy helyen történne minden. Tehetséggel, szorgalommal és hatékonyan dolgozva ugyanúgy boldogulhat valaki itt is, mint Budapesten. Jó, a film, meg a szinkron nagyjából kilőve. De ha Pécset nézzük, a Nemzetin túl itt a Pécsi Harmadik Színház, Janus Egyetemi Színház