Merényi Judit

Kultpol

Szegeden születtem 1946-ban. Az általános és középiskoláimat Keszthelyen végeztem. Egyetemi tanulmányaimat 1970-ben fejeztem be a szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karán. Szüleim táncpedagógusok voltak, apám a keszthelyi Művelődési Ház igazgatójaként dolgozott 1975-ben bekövetkezett haláláig. Anyám halála után, 1966-tól levelező tagozaton folytattam az egyetemet, és közben elvégeztem az Állami Balettintézet táncpedagógus-képzőjét. Ezzel egy időben a keszthelyi Művelődési Háznál, mint klubelőadó kezdtem el a pályámat.
1970-től Óbudán dolgozom ugyanabban az intézményben, amely kezdetben Frankel Leó Művelődési Ház, majd Óbudai Művelődési Központ, 1988-tól pedig Óbudai Társaskör néven működik, előbb művészeti előadóként, majd 1977-től igazgatóként.
1976-ban és 1982-ben minisztériumi kitüntetést, 1985-ben az elsők között Bessenyei György emlékérmet kaptam. 1995-ben átvettem a Kultúraközvetítők Társasága szakmai díját a #8220;Fehér rózsát". A Köztársaság Elnöke 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét adományozta, majd a Budapest közművelődési életében kifejtett több évtizedes munkámért #8220;Budapestért", 1999-ben pedig #8220;Művelődés Szolgálatáért" kitüntetést kaptam. 2000 decemberében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata Óbuda Díszpolgára címmel tüntetett ki.
1971 óta rendszeresen fellépek hivatásos előadóművészként irodalmi esteken és a Rádió és Televízió irodalmi műsoraiban.
1992 óta szervezem a Zempléni Művészeti Napok programjait a Liszt Ferenc Kamarazenekar Alapítványának megbízásából.
Magánéletre kevés időm marad, sokszínű elfoglaltságom kitölti az életem.