Michael Schade vállalná a Theater an der Wien igazgatását

Színpad

(MTI) - Ha valaki megkérdezné, vállalná-e a Theater an der Wien igazgatását, igennel válaszolna - mondta az osztrák családból származó világhírű kanadai tenor egy lapnak nyilatkozva. Mint kifejtette, továbbra is fenntartaná a stagione működést, külön-külön előadói gárdát szervezve a különböző produkciókhoz, de kamaraoperai, avantgárd kísérleti előadásokat is tervezne. Schade is az RSO (az osztrák rádió szimfonikus zenekara) mellett a Bécsi Szimfonikusokra és a Concentus Musicus Wien zenekarra alapozná a programot. A jelenlegi repertoárt kiegészítené Weber, Lortzing, sőt Lehár Ferenc műveivel és teret adna a francia operairodalomnak. A tenor szerint a rendezők egymás közötti helycseréje után megérett az idő arra, hogy egy énekes vezesse a házat.
    

A jelenlegi igazgató, Roland Geyer, akinek a nevéhez fűződik Bécs harmadik operaházának magas színvonalra emelése, hosszú rábeszélés után igent mondott a felkérésre, és 2015-től a Bregenzi Fesztivál intendánsa lesz. Geyert azonban szerződése 2016-ig köti a Theater an der Wienhez, így elvei ellenére egy évig párhuzamosan kell dolgoznia Bécsben és Bregenzben.