Minifesztiválok

Színpad

? Lábán Rudolf díj

fotó: Hapák PéterA Trafó és a MU Színház a magyar kortárs tánc legszínvonalasabb alkotásainak és alkotóinak elismerésére és népszerűsítésére szakmai díjat alapított. A 20. századi európai modern tánc legjelentősebb újító személyiségéről, Lábán Rudolfról elnevezett díj odaítélésére az alapítók olyan független esztéták, kritikusok és újságírók közösségét kérték fel, akik évek óta rendszeresen elemzik, értelmezik és népszerűsítik a kortárs tánc-szcéna jelenségeit. A grémium a 2005-ös év teljes hazai kortárs tánc kínálata alapján ez év februárjában hozta meg döntését. Az alapítók pedig ? a két befogadó színház ? május elején teszik lehetővé, hogy a közönség öt egymást követő esten találkozhasson a díjazott előadásokkal.
Az első Lábán Rudolf díjasokat, s egyben a 2005-ös év legjobb kortárs tánc előadásait 2006. május 3. és 7. között láthatják a nézők a MU Színházban, a Trafóban, valamint az Artus Stúdióban.

Program:

május 3. 20h ? MU Színház: TranzDanz: Tranzit
május 4. 20:30h - Trafó Frenák Pál Társulat: Fiúk
május 5. 20h ? Artus Stúdió Artus - Goda Gábor Társulata: Rókatündérek
május 6. 20:30h ?Trafó Közép-Európa Táncszínház: Nagyvárosi ikonok
május 7. 20h - MU Színház: PR-evolution Dance Company: Visible ShapeSzínművészeti Egyetem ? LA Dance Department: 44 feet

Az ünnepélyes díjátadásra a május 7-i előadást követően, este 22h-kor kerül sor a MU Színházban.

? 7. Szóló Tánc és 5. Duó Tánc Nemzetközi Fesztivál nyerteseinek estje
2006. május 9. 20h

Az Orkesztika Alapítvány 1999-ben hirdette és 2000 óta rendezi meg Szóló-, 2002 óta Duó Tánc Fesztiválját. Az eddig megrendezett fesztiválokhoz hasonlóan azzal a célkitűzéssel, hogy az előírt pályázati feltételeken túl, kötöttségektől mentesen, minél többen tudják bemutatni ? válogatás nélkül ? önálló koreográfiai munkájukat. A Szóló és Duó Tánc Fesztivál nemzetközivé bővült 2005-től. A hazánkban szervezett fesztivál kiváló találkozója Európa fiatal, kísérletező táncművészeinek. A 2005, 2006-os fesztivált nemzetközi zsűri és workshop egészítette ki.

A Szóló, Duó Tánc Fesztivál programok lehetőséget nyújtanak az alkotóknak arra, hogy kipróbálhassák művészi elképzeléseiket, akár magukon, akár egy felkért előadón, és produkcióikat megméretve visszajelzést kapjanak munkájuk fejlesztéséhez; a közönségnek arra, hogy szárnyaikat bontogató, vagy több éve dolgozó, pályafutásukat kezdő alkotókat, előadókat láthassanak a színpadon. Az elmúlt 7 év alatt 230 produkció mutatkozott be ezeken a szakmai fórumokon.

Az idei fesztivál számos újdonsága közül kiemelendő, hogy Ide van Heiningen ? zsűri elnöke ? az alapítvánnyal közösen, kritérium rendszert dolgozott ki a fesztivál számára, mely szerint a zsűri pontozta és értékelte a produkciókat. Így jóval átláthatóbbá és tisztábbá vált a zsűri értékelés (kritériumok megtekinthetők az alapítvány honlapján, Díjátadásra a fesztivál záró ünnepségén, 2006. január 16-án a Mozdulatművészeti Stúdióban került sor, ahol a díjazottak diplomát, írásbeli értékelést is kaptak.

2006. május 9-én újra láthatóak a Trafó KMH-ban a fesztivál idei nyertesei.

A 7. Szóló Tánc és 5. Duó Tánc Nemzetközi Fesztivál nyertesei:

Szóló produkciók / Solo productions

Mission
(Misszió)
Anna Piotrowska (PL)

Tánc, vagy amit akartok
(Dance, or as you like it)
Dezső Virág (H)

fotó: Varga Gábor György

Easy!
Duda Éva (H)

Duó produkciók / Duo productions

Ív
(Curve)
Fóti Zsófi (H) (k.)
Jászberényi Éva, Magusin Anna

fotó: Varga Gábor György

Gemini
(Ikrek)
Anna Piotrowska (PL) (k.)
Anna Piotrowska, Patrycja Piotrowska

Fátiga
Inhof Katalin (H) (k.)
Inhof Katalin, Haraszti Adrienne

A közönség díjai/ Audience awards

Take it easy!
Duda Éva (H)

Ragdoll physics
Máthé Gabriella (H)
Máthé Gabriella, Szilágyi Erzsébet

Támogatók/Supported by: Danubius Hotels Group, Taxi 2000 Kft, NKÖM ? NKA Táncművészeti Szakkollégium, Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottsága, Pro Cultura Urbis Közalapítvány, Cseh Centrum, Lengyel Intézet, Holland Királyság Nagykövetsége, Orkesztika Alapítvány - Mozdulatművészeti Stúdió (logók!)

További információ: Erdődi Katalin (456-2042)
Jegyinformáció kizárólag a jegypénztárban, a 215-1600 telefonszámon kérhető, 14h és 20h között, szombaton és vasárnap 17h és 20h között.

forrás: Trafó