Miskolci Anconai szerelmesek Kassán

Színpad

Szeptember 3-án a már említett európai uniós pályázat révén kerülhet színre a kassai Közép-Európai Színházi Fesztiválon (Festival Divadiel Strednej Európy) az Anconai szerelmesek című zenés komédia (rendező: Valló Péter) a miskolci társulat előadásában.
 

boga_beszel_miskolcinemzetiszinhaz_seres_ildiko.jpg
Seres ildikó a Boga beszélben
 
A komédia egy összesen 24 alkalomból álló előadáscsere-sorozat első része, melynek folytatásaként a kassai teátrum egy operát (Verdi: La Traviata), két balettelőadást (O. Soth -  J. Kubánka - Z. Mistríková: Giselle valamint Csajkovszkij: A diótörő), egy balett gálát és két drámai művet (Euripidész: Medeia, Gianina Carbunariu: Kebab) mutat be Miskolcon. A miskolci művészek pedig operett gálával (Az operett csillagai), táncjátékkal (Krámer György: Rómeók és Júliák), egy komédiával (Spiró György: Prah) továbbá a Boga beszél című zenés csacsogvánnyal mutatkoznak be a szlovákiai közönségnek a 2009-2010-es évad folyamán.
 
A két színház egy közös produkciót is létrehoz majd: Nino D'Introna - Giacomo Ravicchio Robinson & Crusoe című művét, amely a nyelvi különbségek ellenére és azzal együtt kialakuló együttműködés és barátság története.