Monodráma-fesztivált rendeznek március végén Egerben

Színpad

 Az egri Gárdonyi Géza Színház

 
(MTI) - A március 27. és 31. között tartandó seregszemlén 20 színpadi produkciót láthat a közönség, emellett esténként úgynevezett monozenei programokat rendeznek zenészek és énekesek részvételével.
   
Mint azt Csizmadia Tibor, a színház direktora megfogalmazta, a monodráma őszinte műfaj. Kiáll a színész a színpadra és egy pillanat alatt kiderül róla, hogy magára tudja-e irányítani a figyelmet. Nemcsak az köti le a nézőt, amit mond, hanem az is, ahogy mondja, a létezése, a gondolkodása, az a képesség, ahogy berendezi maga körül a teret és így teljes értékű színpadi estét szerez a közönségnek.
   
Közlése szerint azért tartják minden második évben a fesztivált, mert azt tapasztalják, két év kell ahhoz, hogy az országban létrejöjjön olyan kínálat, amelyből a válogatás után kellően magas színvonalú eseménysorozatot tudnak szervezni.
   
Mint mondta, az előadás-sorozatnak már rajongótábora alakult ki. Van, aki az előadások nyolcvan százalékát végignézi, szinte beköltözik a színházba. Az ilyen, több előadást is megtekintő nézők miatt bérletet bocsátottak ki - tette hozzá az igazgató-főrendező.
   
Az előadók között olyan színészekkel találkozhat a közönség, mint Eszenyi Enikő, Csákányi Eszter, Fesztbaum Béla vagy Kern András. Rajtuk kívül egy cseh és egy szlovák művész produkcióját is megtekinthetik az érdeklődők.
   
A monozenei eseményeken mások mellett Darvas Ferenc, Falusi Mariann és Bornai Tibor zenél, énekel a közönségnek Egerben.