Móricz Zsigmond Színház - Nyíregyháza, 2002/2003 évad

Kultpol

Ez utóbbi premier egyben ősbemutató is volt. Továbbra sincs pihenő, a társulat lázas igyekezettel készül Szákás Tóth Péter újabb ősbemutatójára. Október 26-án a Mihasznák című mesejáték sikeréért izgulhat a színházszerető közönség

Egy kis történelem

1831 júniusából származik az első híradás, de 1837-től már a korabeli pesti lapok is beszámolnak a nyíregyházi színielőadásokról. Önálló épület és társulat híján az előadásokat legtöbbször a Nagyvendéglőben tartották, alkalmi színészek közreműködésével. A többé-kevésbé állandónak nevezhető "Zöldség téri Arénában" Miklóssí Gyula társulata mutatta be az első "saját" előadást, Dóczy Lajos Csók című vígjátékát. Munkált a közakarat és a siker együttese, így részvénytársulat alakult egy kőszínház létrehozására. Alpár Ignác bocsátotta rendelekezésre a tervet, melyet helyi vállalkozók, Vojtovics Bertalan és Barzó Mihály építettek fel. 1894. február 6-án, az egykori Széna piacon megnyílt a ma is álló kőépület.
A színházat 1955-ben teljesen felújították, csak a színpadi nyílás körüli négy fala maradt meg, az épület minden irányban kitágult. 1979-ben döntöttek önálló színtársulat felállításáról, mely a következő évben újabb nagyszabású átalakítással, bővítéssel is járt. A színpadnyílás jelenleg 8,6 m széles és 15,5 m mélységű. Technikai adottság a forgószínpad, s kézi mozgatással változtatható a zenekari árok; lefeddve előszínpadként is használható.
Bozóky István igazgató irányításával, a megnyitó előadást 1981. október 17-én tartották: Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művét mutatták be.

A színház épülete

Bemutatók

Ott tartottunk, ugye, hogy Mihasznák. Volt egyszer egy szegény asszony meg a mihaszna fia, Erős János. A fiú elszegődik a bíróhoz és egyezséget kötnek: aki megharagszik a másikra, annak szíjat hasítanak a hátából. A bírónak már elege van Jánosból, kapóra jön az ördög, aki egy jó tanácsért megkapja a fiút. János anyja mindenütt keresi a fiát, s egy csodának köszönhetően a legjobbkor talál rá. A fiúnak elege van már az ördögből, de nem az ördöngősségből: átbucskázik a fején, hollószín paripává lesz, jó pénzért eladják, a család szépen él a pénzből. János mindenkinek túljár az eszén, még az ördögén is
A főbb szerepekben: Chován Gábor, Farkas László, Bánki Ákos/Valkó Gyula, Sándor Júlia, Tóth Károly, Sás Péter, Gyuris Tibor, Tóth Zoltán László, Kuthy Patrícia, Kövér Judit, Müller Zsófi, Szakál Miklós. Rendezte: Szákás Tóth Péter.

További bemutatók a 2002/2003 évadban, novemberben: Dosztojevszkij: Ördögök tragédia rendező: Lendvai Zoltán, decemberben: Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária musical rendező: Tasnádi Csaba. 2003. februárban: Goldoni: A szerelmes szolgálólány (ősbemutató), vígjáték rendező: Novák Eszter, márciusban: Presser Gábor-Sztevanovity Dusan: A padlás félig mese, félig musical, rendező-koreográfus: Krámer György, májusban: Gyárfás Miklós: Tanulmány a nőkről (ősbemutató), zenés játék rendező: Tasnádi Csaba.
A Krúdy Kamara bemutatói. 2002. novemberében Móricz Zsigmond: Barbárok című művét (ősbemutató) táncdrámának komponálva rendezte-koreografálta Horváth Csaba. Ugyancsak ősbemutató lesz 2003. áprilisában Joanna Laurens: A három madár (tragédia) műve Forgács Péter rendezésében. A Művész Stúdió két darabot tűz műsorára: John Doe: Nem bánunk semmit sem! Című színművét, rendező: Tucker András és Szophoklész: Oidipusz gyermekei tragédiáját, Tóth Miklós rendezésében. (A fotón jelenet látható a Hazudj inkább, kedvesem! c. darabból.)
Repertoáron: Vajda Katalin, Valló Péter, Fábri Péter: Anconai szerelmesek, Hrabal: Harlekin milliói, Dés László, Geszti Péter, Békés Pál: A dzsungel könyve

A dzsungel könyve

A társulat

Tasnádi Csaba igazgató közvetlen munkatársaival: Bugán Magdolna ügyvezető, Kirják Róbert gazdasági vezető, Szinai Eszter művészeti titkár, Hegyi Árpád Jutocsa, Szabó Tamás művészeti tanácsadók segítségével valósítja meg a fenti programot.

A társulat tagjai közül többen játszanak más színházak vendégművészeként is. Egy kis ízelítő, a teljesség igénye nélkül: Horváth Margit Debrecenben, a Kabaréban látható, Mészáros Árpád Zsolt Veszprémben a Hair-ben, a Musical Színházban a Jekyll Hyde-ban lép színpadra, jelenleg Debrecenben a Csókos asszonyban próbál. Kuthy Patrícia a Madách Színházban próbálja a Páratlan páros II-t, de a József Attila színházban a Pál utcai fiúkban is látható.

Mészáros Árpád Zsolt Kuthy Patrícia Pregitzer Fruzsina
 

A kiváló társulati munka több elismerést is hozott az elmúlt évben. A Budapesten megrendezett Magyar Stúdiószínházi Fesztiválon Pregitzer Fruzsina különdíjat kapott a Halleluja c. előadásban nyújtott alakításért, a veszprémi Kortárs Összművészeti fesztiválon a Találkozó Fődíját nyerte el a Nero, szerelem, rendező-koreográfus: Horváth Csaba. Az I. Gyermekszínházi Fesztiválon a Találkozó egyik Fődíját és a NKÖM rendezői díját nyerte el az Árgyélus királyfi és Tündérszép Ilona c. darab, Töth Miklós rendezésében.

A színházról a www.moriczszinhaz.hu címen részletes információk találhatók.