Most álltunk fel a startvonalhoz (Népszava)

- A Madách Kamara utolsó három évének mely előadásai számítanak majd mérföldkőnek az Örkény Színház történetében?

- A Mi újság, múlt század? az első ezek között - ezzel az előadással kezdődött a színház átalakulása. A testőr és a Jelenetek egy kivégzésből folytatta, aztán a második szezonban a Borisz Godunov már jelentős szakmai elismerést kapott. A tavalyi évad műsorából Az arab éjszakát sorolnám ide, de mondanom kell a Piszkavasat is, amely a Godunov után Béres Ilona második vendégsége volt a színházunkban, és nem hagyhatom ki az Ascher Tamás rendezte Ionesco-egyfelvonásosokat sem.

- Ez máris hét.

- Azért nem egyszerű választani, mert számos feladatunk volt a három évben, és ezek sokféle előadáson keresztül valósulhattak meg. Egyszerre kellett a Madách Színház színészeit a lehető legjobb művészi kondícióba hozni, a vendégművészeket integrálni a Madách Kamarába, közben pedig a közönséget nem elidegeníteni, sőt, megszerettetni vele az új programot. Akiknek meg nem tetszettünk, azok helyett újakat kellett meghódítanunk.

- Követhető, hogy mely előadások által tartottak meg, illetve veszítettek el nézőket?

- Igen, ezt pontosan tudni lehet. Minden évben készíttetünk felmérést a közönségünkről. Csak egy példa: a Jelenetek egy kivégzésből ebben a színházban újszerű volt, holott ez egy követhető, szinte konzervatív színdarab, rendezőileg sem formabontó. De annyira váratlan volt itt, hogy nem csak sok jó kritikát, fontos díjakat kapott, hanem rengeteg nézőt győzött meg arról, hogy érdemes kíváncsinak lenni arra, ami itt történik. Másféle példa a Borisz Godunov, amelyről tudtuk, hogy kevesek számára érthető és élvezetes. Így nézőket riasztott el, ugyanakkor sokat adott a színészeknek, tágította a gondolkodásunkat, és a legmelegebb szakmai elismerést hozta. És több hagyományosnak nevezhető előadásunk is volt - mondjuk A testőr -, amelyre az is igenlően bólogatott, aki a modern színházra, az útkeresésre esküszik. Jól látszik, sokfelé kellett megfelelnünk.

- Nem lehetetlen az?

- De, természetesen. Csak egyfelé lehet valójában megfelelni, és ez nem lehet más, mint a személyes ízlésem. De szerencsés vagyok, ami jó, az stílustól és műfajtól függetlenül tetszik - ez az alkat biztos kellett a sikeres átmenethez. Hogy az állomások közt egymástól teljesen elütő stílusú előadások vannak, az a munkánk természetéből fakad.

- Sokszor nyilatkozta már, hogy nem akar egystílusú színházat csinálni.

- Igen, ez nyilvánvaló. Olyan színházat szeretnék, ahol többféle nyelv tud magas színvonalon megszólalni.

- És így meg lehet fogalmazni, hogy mi a művészi arculata a színháznak?

- Most álltunk fel a startvonalhoz, a legfontosabb, amit eddig elérhettünk, hogy saját színtársulattal elindul az Örkény Színház. Létrejött az önálló közönségszervezésünk, kapunk új próbatermet, saját nevet. A műszaki gárdánk is fiatalodott, ambiciózus, de már tapasztalt szakemberek jöttek. Most álltak össze azok a feltételek, amelyekkel el lehet kezdeni olyan nívón dolgozni, amit elvárnék magunktól. Tehát alakul ennek a színháznak a karakteres arca. Az egyértelmű, hogy jó irodalmat játszunk - pusztán azért nem tűzünk műsorra darabot, mert biztos sikert ígér. Minden előadás hozzáad majd ahhoz a hanghoz, ami megkülönböztet minket a többiektől.

- Mit gondol, ez milyen lesz?

- Olyan, ami ezeknek a művészeknek az egymásra hatásából ki tud alakulni. Ez mindig rizikó is. Most még nem lehet tudni, hogy például Pogány Judit hogyan fog játszani Gálffi Lászlóval - azért említem őket, mert ma éppen ők próbáltak - de mindkettő nagyszerű művész, remélni lehet, hogy az ő találkozásukból váratlan szikrák keletkeznek.

- Mi az elképzelése, a színházát a benne játszott irodalom minősége, vagy egy markáns játékstílus fogja meghatározni?

- Ideális esetben mindkettő.

- Egyensúlyozni, mérlegelni kell ezek közt?

- Nem. Az első lépés, hogy jó legyen a szöveg, amivel dolgozunk. A második pedig, hogy csupa olyan színész legyen velünk, aki alkalmas új gondolatok befogadására, és képes az idegrendszerét olyan hőfokon használni, hogy az érdekes legyen. A sokhangúságból pedig az következik, hogy az egyes bemutatók eltérő színészi képességeket igényelnek ugyanazoktól a művészektől. Ezt az állandó megmérettetést, önmagunk állandó körbejárását kedvvel teszi ez a társulat. Ez, vagyis a munkakedv ígéri tulajdonképpen a legtöbbet.

- Számba véve az elmúlt három évet, Mácsai Pál az egyetlen, aki egynél többször rendezett. Meddig tart még a rendezők próbálgatása?

- Rengeteget kellett tanulnia az együttesnek a színpadi gondolkodás, a játékmód és egyebek terén. Ehhez más és más rendezőkre volt szükség, a jobbak pedig mind elfoglaltak, alig érnek rá, várni kellett rájuk. Van, akivel jól sikerült az együttműködés, és van, akivel kevésbé. Az új szezonban már zömmel visszajáró rendezők vesznek részt. Még két évad, és látszani fog, ki az a négy-öt rendezőszemélyiség, aki rendszeresen dolgozik itt.

- A kísérletező, modern formanyelvű bemutató valamiféle kötelező gyakorlat, ha egy igazgató azt akarja, hogy az úgynevezett művészszínházak között tartsák számon? Azért kérdezem, mert két ilyen produkció rendezője kap a most kezdődő szezonban újra lehetőséget ugyanitt.

- Nyilván Kovalik Balázsra, a Borisz Godunov és Bagossy Lászlóra, Az arab éjszaka rendezőjére gondol. Az ő munkáik nem megfelelési kényszerből, hanem belső igényből jöttek létre. A megszokott formáktól való ellépésnek irtózatosan sok előnye van.

- És egynéhány hátránya.

- Igen, hogy a néző megijed tőle, hiszen nem olyan felkészült a műre, mint mi, akik hónapokon át foglalkozunk vele. Leginkább nincs is arra vágya, hogy olyasmivel találkozzon, amit nem ért. A művész szempontjából viszont ez páratlanul hasznos: átstrukturálja a színészek gondolkodását és önmagával való kapcsolatát. Egy új anyaggal és egy új rendezővel találkozni olyan a színésznek, mint a változó hőmérsékletű zuhany. Nagyon nehéz elölről kezdeni valamit, elfogadni, hogy nem jó, ami már bevált - az ilyen munka mégis élvezetet szerez és önbecsülést ad. Másfelől pedig meg vagyok győződve arról, hogy a közpénz egy részét, amiből dolgozunk, a jövőre illik költeni, akárcsak a tudományban. Ebben a 400 férőhelyes belvárosi színházban az egészséges arány évadonként egy kísérletező, nem hagyományos előadás, de nem csemegeként a kritikusoknak, hanem mert nekünk fontos, izgat és érdekel.

- Számszerűsíthető, hogy miként reagált erre a Madách Kamara korábbi közönsége?

- A régi nézők harmada nem jött velünk, körülbelül hetven százalék kedvvel maradt. Ez az egyik fő sikerünk. Idei látogatottságunk kereken kilencven százalék.

- A jelek szerint viszont nem valósulhat meg, hogy az egykori"kis Madách"leváljon a nagykörúti anyaszínházról. A függelmi viszony így nem csak a tulajdonos fővárosnak, de az ottani direkciónak is alárendeli az Örkény Színház működését.

- A fővárosi önkormányzat, a Madách igazgatója és én magam is egyformán szeretnénk, hogy a Madách téri színház leváljon. Erre nincs pénz, ez ilyen egyszerű. Nem kétségbeejtően drága, de a jelenlegi formában évente körülbelül százmillió forintot takarítunk meg azzal, hogy vállaljuk ezt a helyzetet. Ezzel ugyanúgy képes egyetérteni mindhárom fél a gazdaság mai helyzetében. Az egyik szemem sír, a másik pedig elfogadja, hogy az egyik sír. A gyakorlatban ugyanis már le vagyunk válva a nagyszínházról: a Madách tulajdonképpen szolgáltat nekünk, úgy, hogy ott senki nem szól bele a dolgainkba. Továbbra is használjuk tehát a körúti épület pénzügyi és műszaki apparátusát: ott történik a bérszámfejtésünk, ott gyártják a díszleteinket. Szerződésben rögzítettük az Örkény Színház költségvetését, amiből ha kifutunk, mi bánjuk, ha pedig spórolunk belőle, az a miénk.

- Mennyi kényelmetlenséget jelent mindez?

- Annyit, mintha a konyhám nem a lakásomban lenne, hanem a szomszédban. Viszont kényelmes, ha nem tartozik a problémáim közé mondjuk a bérszámfejtők szabadságolása.

- Mindig dicsérően beszélt az együttműködésről Kerényi Imrével. Milyen a viszony az új főnökével, Szirtes Tamással?

- Abszolút korrekt. Szirtes még annyira sem szól bele a munkánkba. Az előző direktor sem ottrojált ránk semmit, de felelősnek érezte magát, mivel a Madách Kamara megújulása az ő igazgatása alatt kezdődött el. Szirtes alatt még szuverénebb vagyok: ő tanácsokat sem ad, azt mondta, minek apáskodjon egy olyan színház fölött, amelyik három éve bizonyít.

- A program, a bemutatásra kerülő darabok rendje végtére is mihez igazodik?

- Elsődlegessé lép elő a társulat. Az Örkény Színház nyitóelőadásának kiválasztása nem a véletlen műve, hiszen a társulat összetétele kiált a Sirály után, és hasonló példa a Koldusopera is.

- Slágerdarabok, nem?

- Azt is lehet rá mondani, hogy lerágott csont, azt is, hogy klasszikus. Teljesen mindegy. Kitűnően kiosztható a színészeinkre mind a kettő, és ez az egyik alapvető szempont. Fontos az is, hogy mit kínál az új irodalom - tavaly két kortárs drámát mutattunk be. Nem mindegy, mit akarnak a rendezők, ha nincs gondolatunk valamiről, nem kell megcsinálni a darabot.

- Örkényt miért nem játszik az Örkény Színház?

- Nem játsszuk csak azért, mert az ő nevét viseljük, de az, hogy ebben az évadban több Örkény-premier is lesz a városban, bizonyítja, hogy a névválasztásunk jó. Egy nagyon jelentékeny, jelen lévő szerzőről neveztünk el színházat halálának 25. évfordulóján. A társulatunkban nem állnak a darabjai. Ha tudunk működő szereposztással Örkényt bemutatni és ehhez társul egy hozzánk illő rendezői gondolat is, készséggel műsorra tűzzük. Idén nem.

- Mitől lesz jó az Örkény Színház társulata?

- Minden tag jó színész - ez szerencsére adott. A híresen jó társulatokat én csak legendákból ismerem. Egyszer találkoztam mindössze igazi társulattal, amikor a Katona József Színházban vendégszerepeltem, azt a kohéziót másutt soha nem éreztem. Az Örkényre most azt mondanám: esélyes.

- Már most is kirajzolódik, kik a társulat vezető színészei. Hierarchikus együttes lesz ez is?

- Mi azzal hízelgünk magunknak, hogy mindenki hajlandó kis szerepet is játszani, ha úgy hozza a darab igénye.

- Cinizmus egy kicsit mosolyogni ezen? Ön is színész, tudja, mire gondolok.

- Tudom. A kérdés nem az, hogy hajlandó-e mindenki kicsit játszani, hanem az, hogy tud-e mindenki nagy szerepet játszani. Az már nem olyan egyszerű.

- És ez esetben melyik igaz?

- Az előbbi feltétlenül.

- Árulja el, mit gondol: Mácsai Pálra, mint emberre, és mint színművészre hogyan hatott eddig az"igazgatósdi"?

- Hát, jó kérdés. Biztosan megérlelt, az is világos, hogy a látókörömet tágította. Azt hiszem, a"rendező Mácsainak"használt, hogy rendezhetett. Ezekből mindig tanulok, és a mesterségemet gyakorolni jó. Nagyon jó, hogy életemben először csupa jelentős művésszel dolgozom. Abban már nem vagyok biztos, hogy a színészetemre a lehető legjobb hatással volt az elmúlt három év. Nem tette tönkre, lehet még velem dolgozni - szerencsére akarnak is, de nem tudok magamra annyi időt fordítani, amennyit egy színésznek kell. A színész főleg önmagával foglalkozik, hiszen önmaga a fő munkaeszköze, univerzuma. Nincs elég időm a fizikumommal, az egészségemmel, a hangommal, a táplálkozásommal, a kinézetemmel, sőt a szerepeimmel foglalkozni.

- Bánja?

- Mindez biztosan gátja valaminek, ugyanakkor más szempontból jót tesz, ha nem törődöm annyit magammal. Ez felszabadít, az önmagam körüli forgást kissé csillapítja. De nemcsak ettől változik az ember: született egy fiam és túl vagyok egy húsz éve halogatott gerincműtéten. Nekem különösen fontos, hogy a kollégáim meg szoktak arról erősíteni: nem veszítettem el a bizalmukat és a barátságukat. Erről nem beszélnek, ez látszik. Amikor Az arab éjszaka próbái alatt éppen nem ment a színjátszás, rengeteg ugratással segítettek - ami nem az igazgatónak szólt. Tudom.

Az Örkény István Színház társulata:

Színművészek:

Bíró Kriszta

Czukor Balázs

Csuja Imre

Debreczeny Csaba

Dömötör András

Für Anikó

Gálffi László

Hámori Gabriella

Járó Zsuzsa

Kerekes Éva