Motel a Katonában

Színpad

Azt szokták mondani, a recenzens a magánnyomorával ne untassa az előadás iránt érdeklődő olvasót. Csak hát, amit a kritikus éppen egy színházi előadás megtekintése kapcsán a teátrumban tapasztal, az a színházba járó közönségre éppúgy tartozik, hiszen más alkalommal őket is érheti hasonló inzultus.
Azon az estén a Katonában, mint rendesen, a jegy nélküli vagy állójegyes közönséget 19 óra tizenötkor "ráeresztették" a fizető nézőkre - ez még méltányolható, de az már végképp szokatlan, hogy 19 óra huszonötkor úgy vánszoroghatott be két "színházbarát", hogy eszükbe sem jutott csendben maradni, a 16. sor egyes szék mögött megállva az egész első rész alatt félhangosan azt taglalták, hogy most menjenek vagy maradjanak. A nézőtéri felügyelő hiánya miatt tehették! Újfehértón a művházba kezdés után be sem engedték volna őket.
De vissza a darabhoz. Az előadás szokatlanul rosszul indul; a kezdés előtt unalmas, hosszú dzsessz, majd jönnek a párbeszédek. Ezekből a 16. sor táján annyit lehet felfogni, hogy a nézőtér elején időnként többen is jókat mulatnak, de többnyire nem sokat hallani a poénokból.
Úgy húsz perc elteltével függetlenítettem magam tértől és időtől, és végre "rákaptam" Bodó Viktor rendezésének ízére. Ettől kezdve már nem érdekelt semmi és senki, addigra (ahol kellett) megtanultam szájról olvasni, s roppantul élveztem az előadást, ami nem azt jelenti, hogy mindent érteni (akartam), és mindennel egyetértettem. Mert van ebben a darabban Quentin Tarantinótól Ionescuig és Samuel Becketig minden jó és szép. Csak érezzen rá az emberfia, aztán már nem győzi kapkodni a fejét.
Valójában mindenre ráismerni a kitűnő jellemek által; a mai ember kapzsi fennköltsége párosul azzal az elsivárosodással, ahol ugyanúgy beszélnek el egymás mellett a politikusok, mint a gengszterek, ugyanúgy csapják be a bankfiúk a tisztességes lányokat, mint a stricik a kurvákat.
Azt viszont nem igazán lehet megfejteni, hogy a két szerző milyen arányban adta a szöveget, és a különösen megkoreografált színpadi játékhoz mit tett hozzá a rendező.
Utólag elgondolkoztató, hogy miért olyan szűkszavúan és homályosan orientálják a Pesti Műsorban és a szórólapokon a mű keletkezéstörténetéről és egyebekről azokat, akik kevésbé járatosak az abszurd színházi játékok kódolásában.
Bodó Viktor mint rendező fenemód érti a színházat. Óraműpontossággal mozgatja a színpadi masinériát (díszlet: Mózsik Imre) és szereplőit. Csak csodálkozni lehet, hogy honnan tud ennyi mindent a színházról.
Sehol egy csöppnyi üresjárat. Máthé Erzsi és Ónodi Eszter például szinte szavak nélkül játszanak el olyan érzelmeket a női lélekről, amit csak úgy egy szuszra fel sem lehet fogni. Az is ámulatra méltó, hogy Bodó hogyan tudta akaratát érvényesíteni és megértetni magát egyes elkényeztetett, ripacskodásra hajlamos színészekkel.
Színházművészetünk nagy reménysége Bodó Viktor. Csak rá ne kényszerítse az élet az olcsóbb megoldásokra, csak tudjon ellenállni a kereskedelmi csatornáknak! S eszébe ne jusson elmenni valamelyik tévéhez jó pénzért beszélgetős, kirándulós vagy szexműsort rendezni-vezetni.
Apropó szex: ma ő az, aki biztos kézzel tudná egy színpadi erotikus produkcióban irányítani például a színpadi babérokra törő pornósztárt, Michelle Wilde-ot.
S ennyi dicséret után kicsit fáj a szívünk Bodó Viktorért, a színművészért; vállaljon néha (két-három évadonként) egy-egy színpadi vagy filmszerepet, hiszen ő nemcsak jó rendező, de kitűnő aktor is.