| Azt szokták mondani, a recenzens a magánnyomorával ne untassa az előadás iránt érdeklődő olvasót. Csak hát, amit a kritikus éppen egy színházi előadás megtekintése kapcsán a teátrumban tapasztal, az a színházba járó közönségre éppúgy tartozik, hiszen más alkalommal őket is érheti hasonló inzultus. Azon az estén a Katonában, mint rendesen, a jegy nélküli vagy állójegyes közönséget 19 óra tizenötkor "ráeresztették" a fizető nézőkre - ez még méltányolható, de az már végképp szokatlan, hogy 19 óra huszonötkor úgy vánszoroghatott be két "színházbarát", hogy eszükbe sem jutott csendben maradni, a 16. sor egyes szék mögött megállva az egész első rész alatt félhangosan azt taglalták, hogy most menjenek vagy maradjanak. A nézőtéri felügyelő hiánya miatt tehették! Újfehértón a művházba kezdés után be sem engedték volna őket. |
 |
| De vissza a darabhoz. Az előadás szokatlanul rosszul indul; a kezdés előtt unalmas, hosszú dzsessz, majd jönnek a párbeszédek. Ezekből a 16. sor táján annyit lehet felfogni, hogy a nézőtér elején időnként többen is jókat mulatnak, de többnyire nem sokat hallani a poénokból. Úgy húsz perc elteltével függetlenítettem magam tértől és időtől, és végre "rákaptam" Bodó Viktor rendezésének ízére. Ettől kezdve már nem érdekelt semmi és senki, addigra (ahol kellett) megtanultam szájról olvasni, s roppantul élveztem az előadást, ami nem azt jelenti, hogy mindent érteni (akartam), és mindennel egyetértettem. Mert van ebben a darabban Quentin Tarantinótól Ionescuig és Samuel Becketig minden jó és szép. Csak érezzen rá az emberfia, aztán már nem győzi kapkodni a fejét. Valójában mindenre ráismerni a kitűnő jellemek által; a mai ember kapzsi fennköltsége párosul azzal az elsivárosodással, ahol ugyanúgy beszélnek el egymás mellett a politikusok, mint a gengszterek, ugyanúgy csapják be a bankfiúk a tisztességes lányokat, mint a stricik a kurvákat. Azt viszont nem igazán lehet megfejteni, hogy a két szerző milyen arányban adta a szöveget, és a különösen megkoreografált színpadi játékhoz mit tett hozzá a rendező. |
 |
| Utólag elgondolkoztató, hogy miért olyan szűkszavúan és homályosan orientálják a Pesti Műsorban és a szórólapokon a mű keletkezéstörténetéről és egyebekről azokat, akik kevésbé járatosak az abszurd színházi játékok kódolásában. Bodó Viktor mint rendező fenemód érti a színházat. Óraműpontossággal mozgatja a színpadi masinériát (díszlet: Mózsik Imre) és szereplőit. Csak csodálkozni lehet, hogy honnan tud ennyi mindent a színházról. Sehol egy csöppnyi üresjárat. Máthé Erzsi és Ónodi Eszter például szinte szavak nélkül játszanak el olyan érzelmeket a női lélekről, amit csak úgy egy szuszra fel sem lehet fogni. Az is ámulatra méltó, hogy Bodó hogyan tudta akaratát érvényesíteni és megértetni magát egyes elkényeztetett, ripacskodásra hajlamos színészekkel. |
 |
| Színházművészetünk nagy reménysége Bodó Viktor. Csak rá ne kényszerítse az élet az olcsóbb megoldásokra, csak tudjon ellenállni a kereskedelmi csatornáknak! S eszébe ne jusson elmenni valamelyik tévéhez jó pénzért beszélgetős, kirándulós vagy szexműsort rendezni-vezetni. Apropó szex: ma ő az, aki biztos kézzel tudná egy színpadi erotikus produkcióban irányítani például a színpadi babérokra törő pornósztárt, Michelle Wilde-ot. S ennyi dicséret után kicsit fáj a szívünk Bodó Viktorért, a színművészért; vállaljon néha (két-három évadonként) egy-egy színpadi vagy filmszerepet, hiszen ő nemcsak jó rendező, de kitűnő aktor is. |
